Valójában nem tudunk róla sokat. Illetve nem tudtunk. A Szubjektív Értékek Alapítvány által a közelmúltban gondozott könyvecske hézagpótló. Bepillantást nyerünk egy világba, amelynek sajátosak a szabályai. A hajléktalanok – számuk hozzávetőlegesen 25-30 ezerre tehető – köztünk élnek, többnyire Budapesten. Akkor is látjuk a nyomukat, ha éppen nem várakoznak teletömött üres üveges szatyrokkal a MOHU-beváltók előtt. Sok helyütt a padokon azért van kettéosztó vaskorlát, hogy ne feküdhessenek rajta. Falvakban sokkal kevesebb a hajléktalan – a rokonság, a közösség valahogy segít – mindenki ismeri a másikat. Ha pedig nem kívánatos idegen téved arra, azt nem engedik még az elhagyott ólakban sem lefeküdni, elűzik. Pláne most, hogy még sok pénz birtokában sem költözhet oda az ember, ahova akar.
Tévhitek özönét oszlatják el a könyv szerzői – köztük hajléktalanok –, miközben megismertetnek a saját argójukkal, a veszélyekkel, a speciális életviteli szabályokkal. Hajléktalan bárkiből lehet hirtelen, családi tragédiák, kitaszítottság, lezüllés, alkoholizmus, válás, vagy börtönből való szabadulás utáni semmilyen létből következően.
Többségük „természetesen” szegény, ugyanakkor sokan közülük dolgoznak, akik még nem mentek tönkre, amiről nem tudnak a kéregető embereket elhessegetők. Főleg alkalmi munkák ezek, amelyeket fillérekért végeznek, és amelyekhez nehéz hozzájutni. A komolyabb munkákhoz állandó lakcím kell, ami nincs. Ma már több tucatnyi civil szervezet segít rajtuk, illetve sokszor csak segítene – de számosan félnek például a szállókon aludni, legfeljebb nagyon hidegben húzódnak be.
Amikor a MÁV-val kizötyögünk Budapest külső kerületei felé, a sok szemét, gyom, rozsdás sín, graffiti, mocsok, kiselejtezett vagon, elhagyott állomásépület és rozsdahalmaz között láthatunk egy-egy pléhkunyhót, amely némi menedéket nyújt az eső elől és talán még fűteni is lehet ott télen. A kiserdők is népszerű tartózkodási helyek.
Magyarországon léteznek hajléktalan családok is, rajtuk többnyire segítenek a családvédelmi és anyaotthonok, bár együtt lakni más famíliákkal óhatatlanul konfliktusokhoz vezet. A roma lakosság körében sokkal kisebb a hajléktalanok aránya: 12 százalék, míg a nem romák között 26.
A legnagyobb veszély a hideg – az alkohol ideig-óráig segít –, valamint a holmik ellopása. A hajléktalan csak akkor érzi magát viszonylagos biztonságban, ha néhány emberrel szövetkezik és segítik egymást. Viszont szigorú hierarchia uralkodik. Kölcsönösen meg kell osztani mindenedet a társasággal, hogy befogadjanak és ha kell, megvédjenek. Illetlenség bármit – alkoholt, cigarettát – elutasítani, ha nem dohányzik valaki, akkor se.
Fotó: Depositphotos
Az utcán élőnek többnyire „jattolnia” kell a főnöknek, azaz fizetni azért, hogy a domináns személy rokonszenvét elnyerje, mert akkor a védelmüket élvezi, kisebb az esély rá, hogy kirabolják vagy elüldözzék a jobb kéregetős helyek valamelyikéről.
„Amit egy percre is őrizetlenül hagysz, azt meglehet, hogy többet nem látod, például a takaródat, ami véd a hidegtől. A parkokban, aluljárókban, kapualjakban mindenütt lopnak. Ha elég mélyen alszol, megszabadítanak a cipődtől.”
Aki nem bírja állandóan magával hurcolni az összes személyes holmiját, az olykor szociális munkásokat keres fel, néhol létezik díjmentes csomagőrző szolgáltatás. De ez csak néhány melegedőben van, és csak hétköznaponként, napközben. Az utcai fekhelyeket a könyv egyik szerzője szerint a közterületfenntartók eltüntethetik, néhol klórmész nyomok erre utalnak. „A sors iróniája, hogy az utcaseprők egy része munkaidő után szintén közterületen élő hajléktalan…” Hiszen annyi fizetésből nem futná albérletre…
Életet menthetnek az utcai alváshoz szükséges tárgyak, mint az izolációs fólia. A nagyméretű bevásárlószatyrok alapkellékek, nem árt alvás közben is ügyelni rájuk, vagy ahogy egy hajléktalan ismerősöm mondta, ő magára szokta éjszaka kötözni a „szekrényét.”
Raktárban, szeméttárolóban buszon vagy vízaknában is alszanak
Lehet aludni éjszakai buszon – csöndben, hátrahúzódva. Viszonylag jól öltözötten, besurranni lakóházak szeméttárolójába, raktárába, amíg el nem kapnak. Igyekezni kell, hogy ápoltnak tűnjön valaki, úgy kevéssé küldik el, bár a társasházak lépcsőházaiba bemerészkedik. De a nem ott lakókat előbb-utóbb akkor is kizavarják. Van, aki vízaknában kuckózik be, más elhagyott romházban, vasúti várótermekben, roncsautókban él – mindegyiknek van előnye és hátránya.
Szociális menhelyekből, rehabilitációs intézményekből, éjjeli menedékhelyekből viszonylag kevés van, és mindegyiknek megvannak a maga kegyetlen törvényei.
Az Előd utcai, csak férfiakat fogadó BMSZKI intézménye például előbb tüdőszűrőleletet kér – olvasható az „útikalauzban”. Ugyanakkor itt akkor is ellehet valaki esténként, ha részeg, transzvesztita prostituált vagy drogos. Az Előd, ahogy röviden nevezik, túlélési szabályai igen tanulságosak: itt segít, ha valaki már ült börtönben, mert az feltalálja magát. Jól jön egy ismerős, aki bevéd. A biztonságot megmaradt értéktárgyakkal lehet megvásárolni. A cipőt, ruhát éjjel mindenki tegye a feje alá, még tusolás közben sem szabad a ruhaneműt szem előtt téveszteni – tanácsolja a könyvecske. A hangadók törvényei, szabályai alapján kell élni. Ha valaki mással szemben kegyetlenséget tapasztal, ne szóljon bele.
Külön problémát okoz, ha egy párról van szó, de sokszor kutyával sem fogadnak be, pedig lehet, hogy ő az egyetlen társ, „akivel” szót lehet váltani és hozzád bújik, melegít.
Létezik több helyütt ingyenétel-osztás, másrészt a kukákból bányásszák ki a még ehetőt. Több ezer tonna még fogyasztható étel kerül a szemétbe Budapesten. A fine dining éttermekre persze nem futja, de ahogy a kis kötetből megtudhatjuk, a méregdrága Costes mégis jó hely, mert az egyik szellőzőből árad mindig a konyha sütés-főzésének zamata-melege… Ma már nem törzshely ez, mert az egyik közeli üzlet tulajdonosának nem tetszett annak idején ez a „vendégkör.”
Amióta visszaveszik az üres üvegeket a MOHU-nál, a fő foglalatosság a palack- és dobozgyűjtés lett, bár ezen a téren a nem hajléktalanok is erős versenytársak. Némelyik üzlet estefelé kirakja az el nem fogyott kenyeret egy kinyitható faládába – ilyen is létezik Budán.
A hajléktalan szlengben a kannás bornak számos speciális szinonimája van: homoki tablettás, folyékony drog. Az alkoholizmus Magyarországon nem csak ebben a körben létezik, de itt szinte természetes.
Ilyen higiéniás körülmények között az egészségügyi állapot rohamosan romlik. Bőrbetegségek, esések, törések, sebfertőzések gyakran fordulnak elő, de megesik, hogy „buliból” fiatalokból álló bandák gyújtanak fel egy-egy földön kucorgó embert. A társadalombiztosítási szabály szerint ugyanakkor taj-kártya nélkül is jogosult egy hajléktalan az ellátásra.
Léteznek krízisosztályok és lábadozók, segít a drogambulancia és a szociális munkások serege. A lomtalanítások idején nagyon sok hasznos tárgyhoz hozzá lehet jutni, már persze ahhoz, ami nem kell az értékesebb tárgyakat rögtön lefoglaló kereskedőknek.
Létezik sportegyesület és zenekar is
Bizonyára kevesen tudják, hogy létezik sportegyesület is a hajléktalan, illetve nehéz helyzetben élők számára, a Dankó utcában, ökölvívó- és asztalitenisz-szakosztállyal. Jakuzziba ritkán jutnak el, de lehet például etetni a vadkacsákat a Városligeti-tónál, amit szintén termálvíz táplál – olvasható a könyvben, amely nem idei kiadású. Lehet menni vidékre kirándulni, kérdés, hogy jut el oda az ember, ha nincs elég pénze jegyre. Színházi előadásokat is rendeznek, az Oltalom Kulturális Kör zenekara hajléktalanokból és szociális munkásokból áll.
A Schermann Márta által főszerkesztett kiadvány nagyon hasznos információkat tartalmaz arra nézve is, hol lehet mosni, fürödni, hol fogadnak kerekesszékkel. De eljut-e éppen a hajléktalanokhoz ez a sok ember által nagy munkával írt-szerkesztett könyvecske? Vagy éppen a migráns hajléktalanokhoz, akik nem is tudnak magyarul olvasni?
Hogy lehet kitörni ebből a körből?
Fiatalon sokkal könnyebb, barátoknál meghúzódva lehet kapni alkalmi munkát. Idősebb korban, magányban, rossz egészségügyi állapotban, sokéves alkoholfüggőségben szinte lehetetlen. Amikor megtörtént Magyarországon a rendszerváltás és megszűnt a közveszélyes munkakerülés fogalma, valamint bezártak a munkásszállások, még nem sejtették sokan, hogy ez a jelenség – ahogy minden kapitalista államban – része lesz az életünknek.
Kérdés, ki meddig bírja és aki nem érintett, azt mennyire zavarja ezeknek az embereknek a látványa. Mert hogy egyhamar nem fognak eltűnni, az biztos.
