A közlemény szerint a bűnszövetség tagjait azzal gyanúsítják, hogy 2020 júniusától kezdődően árverésre szánt ingatlanok adatait szerezték meg, majd azokat nyilvános internetes oldalakon hirdették meg úgy, mintha jogosultak lennének azok értékesítésére.
Az érdeklődőkkel a csalók módszere az volt, hogy a vevőként jelentkező ügyfelektől elkérték a vételár gyakran 20-25 százalékát azzal az indokkal, hogy az ingatlanokra terhelt adósságot kifizessék, így tehermentesítsék, majd jutányos áron eladják a velük szerződő ügyfeleiknek.
Az elkövetők, hogy elkerüljék a lebukást, több átvert embert kártalanítottak; részben abból a célból, hogy elkerüljék a feljelentéseket, részben azért, hogy a meglévő ügyfeleik bizalmát fenntartsák és további új ügyfeleket szerezhessenek. Az eddigi adatok alapján a bűnszövetség tagjai 105 embert vertek át, de ennél jóval több sértett is lehet, akik még nem fordultak a rendőrséghez. Az eljárásban eddig azonosított sértetteknek a gyanúsítottak több mint egymilliárd forint kárt okoztak - olvasható a közleményben.
A BRFK nyomozói június 19-én szervezett akcióban fogták el a gyanúsítottakat Budapesten, Pest és Veszprém vármegyékben; nyolc helyszínen, köztük egy ügyvédi irodában hajtottak végre kutatást, és mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, táblagépeket, számítógépeket, valamint egymillió forintot foglaltak le. A rendőrök két helyszínen több mint fél kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket - a gyorsteszt eredménye alapján marihuánát - találtak - tették hozzá. A nyomozók a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntett miatt folytatott eljárásban eddig nyolc gyanúsítottat hallgattak ki, közülük három szervezőt a bíróság letartóztatott - közölte a BRFK. (MTI)