Ismét fellángolt a vita arról, hogy kell-e duzzasztómű a Dunára

Az elmúlt napokban előbb a Mahart volt vezérigazgatója, múlt héten pedig a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője is azt mondta, súlyos hiba volt, hogy nem épült meg a Bős-nagymarosi vízlépcső. Eközben a politikai is felkapta az dunai duzzasztómű építésének szükségességét, a Demokratikus Koalíció (DK) éppen augusztus 6-án indított aláírásgyűjtést a beruházás megtervezéséért. Ezek az érdekcsoportok úgy látják, hogy egy vízlépcső a Dunán kezelhetné a most kialakult súlyos vízhiányt. Budapest főtájépítésze szerint viszont más megoldásra van szükség. 

A mostani állapotok és Duna alacsony vízszintje nagyon aggasztó, de a megoldás nem ilyen egyszerű – mondja Budapest főtájépítésze, aki szerint a vízi úton történő áruszállításnak az 1970-es években még nagyobb volt súlya, mint most, a folyami hajózás akkor még alternatívát jelentett a közúttal vagy a vasúttal szemben. Mára azonban a súlypontok megváltoztak, és egész Európában a közúti és a vasúti szállítmányozásra terelődött át az áruszállítás – így érvelt lapunknak Bardóczi Sándor. 

Bardóczi Sándor szerint a folyami hajósoknak szembe kellene nézniük a tényekkel, és be kellene látniuk, hogy Magyarországon a Duna teljes szakasza csúcsgázlónak minősül, ami azt jelenti, hogy a folyó teljes magyarországi vonala erősen kitett hajózás szempontjából a mindenkori vízmagasságnak, ami jelentős korlátozó tényező. 

A szakember összehasonlításképpen elmondta, hogy a Duna németországi részén szintén van a magyarországihoz hasonló nehezen hajózható szakasz, de Németország határozottan nem siet ezt felszámolni természetvédelmi és vízbázisvédelmi okokból.

Nincs ingyen ebéd 

A szakember szerint egy duzzasztómű megépítése nálunk óriási kihívás, miután a Duna Magyarországon síkvidéken folyik, ezért ha megépült volna a Bős-nagymarosi vízlépcső, akkor ez a létesítmény vízügyi szakkifejezéssel egy olyan keresztgát lett volna, amely mellé egy-egy oldalgátat is kellett volna építeni a Duna mindkét partján.

Ez az oldalgát tartotta volna meg az áradáskor összegyűlt vizet, ehhez pedig kellően magas, helyenként 20 méter magas vízzáró oldalfal megépítésével számoltak még a létesítmény tervezésekor a szakemberek.

Budapest főtájépítésze kifejtette, hogy a Duna ausztriai szakaszán lényegesen könnyebb vízlépcsőket építeni, mert a Duna átlagosan 42 métert esik szintben 100 kilométer hosszan az osztrák szakaszon, és a hegyek között vájt magának utat, így egy Ausztriában épülő vízlépcső mellé nem kell az oldalgátakat megépíteni, mivel a meder sziklás, stabil és vízzáró.

Nekünk Mohács kell? 

Magyarországon rendszeresek a nagy árhullámok, a Dunán az elmúlt évtizedekre visszatekintve többször volt rekordmagas a vízállás. Így a vízügyi szakemberek és a gazdálkodók, valamint a politikai döntéshozók többször felvetették, hogy meg kell tartani a vizet az országban. Bardóczi Sándor szerint ez teljesen valid felvetés, álláspontja szerint azonban a megoldás nem a vízlépcsők építése.

Azzal ugyanis, hogy “belépcsőzzük és ezáltal lelassítjuk” a folyót, nagyon súlyos problémákat okozunk. Ilyen több más mellett az, hogy a folyó elkezdi lerakni a hordalékot, ez a vízbázisokat negatívan befolyásolja, mert algásodási folyamatok indulnak el, és emellett nagy mennyiségű uszadékfa is megjelenik rögtön a vízlépcsőknél a folyó lassításával. Az iszap kotrása és az uszadékfa eltávolítása jelentős költség, nincsen ingyen ebéd – mondja a szakértő. Ráadásul ha vízlépcsőt építenek Magyarországon Nagymarosnál, akkor további három másik vízlépcsőt is kell építeni, egyet Adonynál, egyet Fajsznál, egyet pedig Mohácsnál. 

Ez több ok miatt is szükséges. Ha duzzasztják a folyót fent, akkor lent a meder vízdinamikája megváltozik, a kavicspótlás elmarad, így a nagymarosi gát alatt egyre mélyülő mederfenékkel és a környező településeken egyre alacsonyabb talajvízzel kellene számolni, ezért ahhoz, hogy a budapesti vízbázisokat megmentsük, Adonynál is gátat kell építeni, mert csak így oldható meg, hogy ne maradjon víz nélkül Budapest. De a jelenlegi szennyvízelvezetési technológiákat is át kell alakítani.

Itt még nincs megállás, a felduzzasztott víz miatt a már meglévő dunai hidakat is meg kell emelni, át kell építeni. Ezek a tényezők vezettek el odáig, hogy amikor a Bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer teljes megépítéséről szóló közös egyezményes tervet 1977-ben elkészítették, és azt az 1990-es évek végén az akkori Duna kormánybiztos átadta egy nemzetközi közgazdászokból álló testületnek, akkor a szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a beruházás a magyar államnak csak 200 év alatt térülne meg, összegezte Budapest főtájépítésze.

Bardóczi Sándor hangsúlyozta azt is, hogy a Bős-nagymarosi beruházás felmérhetetlen károkat okozott volna a Duna melletti természeti értékekben, több más mellett a galériaerdőkben, a halívó helyekben, és a dunai vízbázisokban. Ezek a természeti helyek igen sérülékenyek, itt minden tereprendezés nagyon veszélyes, egy ekkora beavatkozás a tájban a természeti környezet teljes pusztulásával járt volna.

A Szigetköz rehabilitációja sem történt meg

Szigetközben Dunakilitinél megépült a vízlépcső az 1990-es években, és egy hajózási kaput is kialakítottak rajta, de a létesítményt nem helyezték üzembe. Helyette építettek egy fenékküszöböt, így a Mosoni-Dunába képesek vizet átemelni. A csallóközi és a szigetközi mellékágrendszerben is rengeteg kisebb vízlépcső van, de ezek közül egyik sem átjárható az élőlények számára, egyetlen hallépcső kivételével. (A fenékküszöb olyan vizet tároló keresztgát, ami nem látszik ki a vízből, de tárolja a vizet.)

Amikor ezeket a létesítményeket átadták, akkor született az a mondás a helyiek részéről, hogy víz van, de hal nincs, és súlyos hiba, hogy nem történt meg a táj rehabilitációja, mondta Bardóczi Sándor.

A Tiszán sem sikerült

Bardóczi Sándor szerint a Kiskörei duzzasztómű megépítése sem sikertörténet. Meg kellett ott is építeni az oldalgátat, de amikor üzembe helyezték, akkora volt a szivárgás, hogy a víz elöntéssel fenyegette a környező településeket, és ezért ma a duzzasztott vízszint csak fele olyan magas, mint az eredetileg tervezett. A Tisza-tónál is kialakult másodlagos hatásként az, hogy a tavat kotorni kell, hogy megállítsák az iszaposodást.

A jövő azon múlik, hogy ki diktál majd

Bardóczi Sándor azt mondta, hogy a Tisza szabályozását célzó Vásárhelyi-terv keretében épültek vésztározók, de jelenleg nem fogják meg bennük a felesleges vizet, mert a földterületeket nem vásárolták meg a gazdáktól, pedig a tájhasználatváltás kulcsfontosságú lenne.

Ezzel a megoldással csaknem másfél millió hektár szántóföldet lehetne pár év alatt vizes élőhellyé átalakítani a nagyobb hazai folyóink mentén, úgy, hogy a lakott területeket nem veszélyezteti a víz. Csak a Dunán 400 kilométer hasznosítható holtág áll rendelkezésre, ezeket a holtágakat kellene feltölteni. A 2025-ben indult Vizet a tájba programot részben ezekre a holtágnak lehetnek alapozni. Jelenleg földalapú támogatással arra ösztönzik a gazdálkodókat, hogy műveljék meg, szántsák fel a földjüket, arra pedig nincs ösztönzés, hogy hagyják a földjükön a vizet, telítsék a talajt, holott ezt kellene tenni.

A magyar döntéshozók azonban már régóta másképpen cselekszenek, ezért gyakorlatilag 300 éve elvezetjük a vizet az országból. A megoldás az lenne, ha az elvezető csatornákat tároló csatornákká alakítanánk át, és azokra fenékküszöböket építenének ki, mondta a szakember.

Hogy min múlik a jövő? Badóczi Sándor szerint azon, hogy a következő években melyik miniszter diktálja majd az ütemet ebben a kérdésben: Gajdos László, élő környezetért felelős miniszter, vagy Kapitány István, aki a gazdasági és energetikai tárcát vezeti.