2p

Megszólalt a MÁV vezérigazgatója a hétfő reggeli balesettel kapcsolatban. Már tudják, mi okozta, megfeszített tempóban dolgoznak a forgalom helyreállításán.

Hétfő hajnalban az augusztusi, súlyos baleset után újabb vonat siklott ki a Keleti pályaudvaron. A Mávinform kezdetben a baleset jellegéről nem, csak az okozott fennakadásokról számolt be, Vitézy Dávid azonban világgá kürtölte, hogy újabb kisiklás történt.

Délelőtt aztán megszólalt Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója is.

„Ma hajnalban, a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról. Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott. Senki nem sérült meg, a mozdonyvezető kollégánk sem, aki észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett. A baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt. A két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük"

– írja, aztán megnevezi a „felelőst” is:

„A jelenlegi baleset okait alaposabb vizsgálatnak kell tisztáznia, de az már látszik, hogy más áll a hátterében: a képen látható csúcssín tört el."

Hozzáteszi azt is, hogy a pályaudvar teljes váltókörzetét fel fogják újítani 2026-ban, ez viszont egy időre a teljes pályaudvar lezárását is szükségessé fogja tenni.

„Éppen ezért hoztunk már korábban döntést arról, hogy jövőre végrehajtjuk a Keleti-programot, amelyben a pályaudvar teljes váltókörzetét felújítjuk. (Előre jelzem, hogy a komplex munkálatokhoz egy időre a pályaudvar forgalomból történő kizárására is szükség lesz!)"

Addig pedig gyakoribb és alaposabb vizsgálatokat, szigorú biztonsági intézkedéseket ígér azért, hogy megelőzhetők legyenek az ilyen és hasonló balesetek, illetve hatásuuk minimalizálható legyen.

„Kollégáim ezekben a pillanatokban is megfeszített tempóban dolgoznak azért, hogy a forgalom mielőbb helyreállhasson a Keleti pályaudvarnál"

– zárja bejegyzését Hegyi Zsolt.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!