3p

Novemberben kezdődik a játékpiac legerősebb időszaka, a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik az éves forgalom 40 százaléka - közölte a Regio Játék. A cég előrejelzése szerint 3,5, illetve 10 százalék növekedés mellett 15 500 forintos online és 12 000 forintos hagyományos bolti kosárértékekre számít a játékkereskedő. 

Indul a játékpiac legintenzívebb időszaka: a Regio Játék előrejelzése alapján a karácsonyi szezon a teljes éves forgalmának 40 százalékát fogja adni, ebben az időszakban akár négy-ötszörös forgalomnövekedéssel is lehet számolni. 

„A karácsonyi játékvásárlás egyik fontos jellemzője, hogy erre az ünnepre tartogatják a szülők a legnagyobb értékű ajándékokat, ráadásul a gyerekek ilyenkor akár 3-4 játékot is kaphatnak egyszerre. Becslésünk szerint az átlagos kosárérték a tavalyi szezonhoz képest online 3,5 százalékkal 15 500 forintra nő, míg hagyományos áruházi vásárlás esetében 10 százalékos növekedés mellett 12 000 forintot költenek a vásárlók egy alkalommal átlagosan idén" – mondta el Gyaraki Dávid, a cég vezetője. 

Az igazi roham a karácsonyi ajándékokért november közepén kezdődik, melyet a vállalat friss, 2300 fő részvételével végzett kutatása is megerősít. Tízből hatan indulnak a beszerző körútra ebben a hónapban, tízből ketten már októberben letudták a vásárlást, decemberben így a válaszadók csupán 10 százalékának kell ajándékot keresnie. 

Toplisták

A cég felmérése alapján minden második 14 éven aluli gyermek több, mint 3 ajándékot fog kapni idén karácsonyra, leginkább játékot, könyvet és ruhát találnak majd a csomagolópapírban. A legnépszerűbbek idén a kreatív-, fejlesztő- és társasjátékok, de a LEGO és más építőjátékok, valamint az autók, a kirakósok és a játékbabák is közkedvelt meglepetésnek számítanak.

A társaság szerint tízből nyolc családnak nehézséget okoz a karácsonyhoz köthető többletkiadás, melynek nagy részét az ajándékok és az élelmiszerek teszik ki. A kutatásban résztvevők egynegyede a család felnőtt tagjait egyáltalán nem, ugyanennyien pedig kis értékben ajándékozza meg, mert az összes ajándékra így is a válaszadók 35 százaléka 40-80 ezer forint közötti összeget, 20 százaléka pedig 80 ezer forintnál is többet áldoz.

A Regio Játék szerint a következő játékkategóriák lesznek a legkersettebbek az idén
1. Társasjáték, kártya
2. Lego 

Továbbra is népszerű a Lego. Fotó: Lego
Továbbra is népszerű a Lego. Fotó: Lego
3. Autó, jármű
4. Kreatív, fejlesztő játékok
5. Baba és babakocsi
6. Bébijáték és kellék
7. Szerepjáték
8. Plüss
9. Játékfigura
10. Diavetítő, diafilm

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!