2p

Kijevben tárgyalt az amerikai és a brit külügyminiszter, a mai nap sem múlt el halálos áldozatok nélkül. Háborús összefoglaló. 

  • Antony Blinken amerikai külügyminiszter és David Lammy brit külügyminiszter Kijevbe érkezett, hogy ukrán vezetőkkel tárgyaljon. „Bele kell állnunk Vlagyimir Putyin imperializmusa ellen” – mondta Lammy egy közösségi médiában. "A kollektív biztonságunk múlik rajta" - tette hozzá. A látogatás során Lammy elmondta, hogy a nyugat figyel Ukrajna igényeire.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „erős döntések” meghozatalára szólított fel, miközben megismételte a nagy távolságú rakéták oroszországi használatának engedélyezését.
  • Az ukrajnai háború 2022 februári kezdete óta az orosz katonák legalább 137 ezer háborús bűnt követtek el Ukrajnában, és legalább ennyi büntetést kellene kiszabni rájuk - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy szerdai kijevi nemzetközi konferencián.
  • Az ukrán védelmi minisztérium szerdán azt jelentette be, hogy jóváhagyta az ukrán hadsereg ellátását egy új, Fekete özvegy névre keresztelt drónrendszerrel.

Az orosz védelmi minisztérium által 2024. szeptember 10-én közreadott videóról készített képen orosz katonák Uragan rakéta-sorozatvetővel lövik az ukrán állásokat Ukrajnában
Az orosz védelmi minisztérium által 2024. szeptember 10-én közreadott videóról készített képen orosz katonák Uragan rakéta-sorozatvetővel lövik az ukrán állásokat Ukrajnában
Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

  • Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap alatt alatt 11 frontirányban 131 összecsapás történt, csak a Donyeck megyei Pokrovszk és Kurahove térségében az ukrán erők több mint 60 orosz támadását vertek vissza. A kijevi katonai vezetés legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 630 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett két orosz harckocsit, 56 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert és 57 drónt.
  • Három civil halt meg a kelet-ukrajnai Kosztjantyinivka elleni orosz támadásokban.
  • Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy Moszkva meg fogja semmisíteni az Egyesült Államok által Ukrajnába szállított nagy hatótávolságú ATACMS rakétákat.
  • A Kreml ma kijelentette, hogy nagyon nem tetszik neki, ahogy Vlagyimir Putyin nevével dobálóztak az amerikai elnökválasztási vitában.
  • Irán külügyminisztere, Abbász Arakcsi visszautasította a nyugati kormányok aggodalmait egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok és más országok azt mondták, Teherán ballisztikus rakétákat szállított Oroszországnak. „Irán nem szállított ballisztikus rakétákat Oroszországnak" - írta. (The Guardian, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!