2026 januárja eleje óta a Trump-kormányzat érezhetően keményítette a retorikáját a Grönland feletti kontroll megszerzésének ügyében, amelyben eltávolodott az eddigi általános „tranzakcionális” megközelítéstől, és a sziget felletti szuverenitás, ezáltal pedig az érintettek kényszerítésének logikája felé mozdult el. A Fehér Ház nyíltan kijelentette, hogy „minden lehetőség” felmerülhet, és hogy az erő alkalmazása „mindig opció” a főparancsnok, Donald Trump számára – summázza a Jacques Delors Intézet múlt heti elemzése, amelyet a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Privátbankár ismertet.
A New York Timesnak adott január 11-ei interjújában az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy egy „bérleti megállapodás” vagy egy „szerződés” nem ér fel a tulajdonlással, amelyre szerinte „pszichológiai” okokból van szükség. Amikor a „Grönland vagy a NATO” dilemmáról kérdezték, úgy válaszolt: „ez akár egy választás is lehet.”
Fotó: EPA/Kevin Dietsch
Az európai fővárosokban tapasztalható nyugtalanság – a kábulat, a tagadás és az amerikaiak ukrajnai kivonulásától való félelem közötti őrlődés – az Európai Unió de facto amerikai protektorátussá süllyedéséhez vezethet – figyelmeztet a Jacques Delors Intézet, miközben felvázol három lehetséges európai válaszforgatókönyvet az amerikai vazallussá válás ellen.
1. forgatókönyv –Trump nem ütközik akadályokba: egy „sarkvidéki München”
Ez az európai problématagadás forgatókönyve. Attól a félelemtől megbénulva, hogy Washington elvágja a Kijevhez vezető életvonalat, az európaiak – Franciaországgal és Németországgal az élen – a verbális deeszkalációt és a helyszíni tétlenséget választják. Az elszigetelt Dánia enged az elviselhetetlen kétoldalú nyomásnak. Az Egyesült Államok átveszi Grönland adminisztratív és biztonsági irányítását – de facto annektálja ultimátum, kikényszerített „megállapodás” vagy erődemonstráció útján.
A következmény túlmutat Grönlandon: Európa vazallussá válik. A világ arra a következtetésre jut, hogy az Európai Unió most a Varsói Szerződés országaihoz hasonló helyzetben van a szuverenitását a „Nagy Testvér” érdekei korlátozzák. A „stratégiai autonómia” összeomlik. Az „európai védelem” konstrukciói visszatekintve puszta illúziónak tűnnek, amelyek még a területi csonkítás esetén sem képesek reakciót kiváltani.
2. forgatókönyv – Diszkrét „elrettentés”
Figyelembe véve, hogy a gyengeség agressziót szül, a tettre kész országok koalíciója (Franciaország, az Egyesült Királyság, a skandináv országok, Németország) e változatban úgy dönt, hogy Dániát még a potenciális amerikai támadás előtt megtámogatja. Egy szimbolikus, de hiteles nagyságú katonai erőt preventív módon Grönlandra telepítenek: néhány fregattot, néhány légi eszközt és könnyű egységeket a kritikus infrastruktúrák közelében.
A cél nem az Egyesült Államokkal való katonai szembeszállás, hanem az, hogy bármilyen ilyen amerikai fellépés politikailag elviselhetetlen költséget okozzon az amerikai félnek. Egy európai bevetés, még korlátozott is, megváltoztatja a narratíva jellegét: ha Trump tényleg birtokba akarná venni a jeges szigetet, akkor parancsot kellene adjon az amerikai katonáknak saját szövetségeseik tűz alá vételére. Ez a helyzet érveket szolgáltatna a vonakodó republikánus tisztviselők és a Kongresszus számára Trump módszerei ellen való fellépésre.
Fotó: Wikipédia/ Air Force Weather
Az elrettentés provokáció nélkül a legracionálisabb lehetőség. Ekkor a cél: a „problémamentes” amerikai hatalomátvétel megakadályozása. A diplomáciai narratívának is ehhez kellene igazodnia, Amerika-ellenes pózolás nélkül: Európa úgy érvelhetne, hogy ezek a katonai telepítések Grönland és a NATO északi szárnyának védelmét célozzák az arktiszi kockázatokkal, valamint a Washington által felvetett orosz és kínai fenyegetésekkel szemben.
Ez a keretezés összhangban van Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Spanyolország, Egyesült Királyság és Dánia január 6-i közös közleményével: az arktiszi biztonság közös prioritás, de a szuverenitás sérthetetlen.
Ez a forgatókönyv Donald Trump elnöki haragját kockáztatja, ami potenciálisan megtorláshoz vezethet a kereskedelem, digitális platformok és Ukrajna finanszírozása terén. Ez a hitelesség ára: minden elrettentés politikai eszkaláció kockázatát vonja maga után. Kérdéses azonban, hogy az amerikai elnök tényleg elretten-e.
3. forgatókönyv – Konkrét konfrontáció: egy „Szuezi-pillanat”
Erre akkor kerülhet sor, ha a preventív katonai telepítést (2. forgatókönyv) követően Trump úgy dönt, hogy mindenképpen átlépi a fizikai erőszak határát. A tét ekkor Európa számára egzisztenciálissá válik. Ha az unió nem áll készen arra, hogy fizikailag megvédje egyik tagja területét egy annexióval szemben, még akkor sem, ha azt egy szövetséges követi el, akkor lemond hatalmi státuszáról, és elfogadja a protektorátus szintjét.
Azonban a számbeli és technológiai fölényben lévő amerikai erők valószínűleg bekerítik és semlegesítik az európai katonákat, akár egyetlen lövés nélkül is, és „baráti evakuálást” kényszerítenek ki.
Európa katonailag veszít, de az Egyesült Államok hatalmas politikai árat fizet. Az a kép, hogy Amerika annektálja egy NATO-szövetségest területét, lerombolja hírnevét és belpolitikai válságot idéz elő. A NATO, ahogyan ismerjük, megszűnik létezni. Ez az elektrosokk felgyorsítja az európai védelem integrációját, amelyet abszolút szükségszerűen elválasztanak az USA-tól.
