3p

A baltiaktól és a lengyelektől, akik követelik, hogy vigye el a Wagner-zsoldosokat az országuk közeléből.

Az orosz fővárostól délkeletre fekvő Ljuberci kerület légvédelmi erői megsemmisítettek egy Moszkva felé repülő drónt. Az első információk szerint nem voltak se áldozatok, se károk. A moszkvai Domogyedovo és Vnukovo nemzetközi légikikötőket rövid időre lezárták az induló és érkező járatok előtt, 46 járat késett vagy elmaradt hétfőn. A vasárnapról hétfőre virradó éjszaka két másik pilóta nélküli repülőgépet is megsemmisített a légvédelem az Ukrajnával határos Brjanszki terület fölött.

Ukrán katona 2Sz3 Akacija 152 milliméteres önjáró tarackban, amellyel az orosz állásokat készülnek lőni a kelet-ukrajnai Donyecki területen. Fotó: MTI/EPA
Ukrán katona 2Sz3 Akacija 152 milliméteres önjáró tarackban, amellyel az orosz állásokat készülnek lőni a kelet-ukrajnai Donyecki területen. Fotó: MTI/EPA

  • Az ukrán hadsereg szerint Oroszország az éjszaka folyamán négy rakétát indított a Fekete-tenger térségéből, amelyek közül kettőt lelőttek. A ukrán hadsereg arról is beszámolt, hogy rakétatalálat érte a Krivij Rihi régiót. A helyi hatóságok szerint több magánház megrongálódott, de áldozatokról nem számoltak be.
  • A közép-ukrajnai Poltavai területen az éjszakai orosz rakétatámadásban két ember meghalt, két embert könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak, további két ember pedig eltűnt. A támadásnak egy ipari létesítmény volt a célpontja. 
  • Az ország délkeleti részén az ukránok visszafoglalták Robotine települést. A hadsereg idézte Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettest, aki közölte, hogy "Robotine felszabadult". Az ukrán hadsereg a múlt héten számolt be arról, hogy erői felvonták a nemzeti lobogót Robotinéban, de akkor azt is közölte, hogy a település továbbra is tűz alatt áll.
  • Holtan találták kijevi irodájában az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik ezredesét - erősítette meg az Ukrajinszka Pravda hírportálnak az értesülést hétfőn az SZBU sajtószolgálata. A hírportálnak az SZBU-nál lévő forrásai azt is megerősítették, hogy a szakszolgálat munkatársai a fején lőtt sebbel találták meg a magas rangú tiszt holttestét saját irodájában. A tiszt nevét nem hozták nyilvánosságra. A sajtószolgálat közölte, hogy halálának körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálják az ukrán országos rendőrség nyomozói. 
  • Több mint négyszáz, Ukrajnában működő vállalat próbálja elrejteni üzleti kapcsolatait Oroszországgal - tették közzé hétfőn a hivatalos ukrán cégadatokhoz nyilvános hozzáférést biztosító Opendatabot adatplatform honlapján. Ezek a cégek az elmúlt másfél év alatt a hatályos ukrán jogszabályok tiltása ellenére hajtottak végre változtatásokat, és távolították el "papíron" az orosz tulajdonosokat és a kedvezményezetteket.
  • A Wagner orosz zsoldoscsoport hagyja el Fehéroroszországot, az illegális bevándorlók pedig távozzanak a Fehéroroszország nyugati határaihoz közeli övezetből - erre szólította fel Minszket hétfői varsói találkozóján az észt, a lengyel, a lett és a litván belügyminiszter. A Fehéroroszországgal közös határokon fokozódik a feszültség, több hónapja kiújult a migrációs nyomás, a biztonsági helyzetet pedig tovább bonyolítja a Wagner csoport több ezer tagjának fehéroroszországi jelenléte - mutatattak rá.
  • Csehország biztonságát leginkább az orosz birodalmi politika veszélyezteti, de ébernek kell lenni Kínával szemben is, amely saját hatalmi ambíciói érdekében nagy figyelemmel kíséri az ukrajnai háborús konfliktust - jelentette ki Petr Fiala kormányfő hétfőn Prágában a cseh nagykövetek háromnapos tanácskozásának megnyitóján.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!