A Budapesti Történeti Múzeum központi épületében – a Budai Várban – önálló kiállítással emlékeznek meg arra a Velencében született itáliai festőre, aki Bécsben és Pozsonyban is dolgozott, de végül alkotó éveinek nagyobb részét Pesten töltötte. Ő az első magyar, aki akkori mértékkel mérve korszerű festőakadémiát alapított és vezetett. Ez a művész: Marastoni Jakab (1804-1860).
A Velencében Giacomo Antonio Marastoni néven született festő a messzeföldön híres velencei, majd római művészeti akadémián tanult. A napóleoni háborúk után Észak-Itália Habsburg fennhatóság alá került, ezért elindult a birodalom központja felé. Előbb Görzben, majd Klagenfurtban állomásozott, végül Bécs lett a karrierje szempontjából fontos megállóhely.
Sok más festészeti műfaj mellett a portréfestés volt legfőbb megélhetési forrása, s mivel ebben igen sikeres lett, a főúri megrendelők jó szívvel ajánlották egymásnak. Így jutott el József nádorhoz, akinek annyira megtetszett Marastoni munkája, hogy arra buzdította: látogasson el Pozsonyba, ahol a (a reformkori) magyar rendi országgyűlés ülésezett, és ahol jónéhány magyar nemessel és főúrral találkozhatott, akik boldogan lefestették volna magukat azzal a művésszel, aki a nádorról is tetszetős portrét készített.
A végleges bázis: Pest
Ekkoriban komoly fejlődésnek indult Pest: nem véletlenül vált vonzóvá Marastoni számára. (Ne feledjük, hogy ekkoriban mind több nemesnek és főúrnak épült háza, palotája, villája Pesten és Budán), de közrendű, gazdag polgárok is egymás után építettek bérházakat az egyre gyarapodó Pesten. Csupa-csupa reménybeli megrendelő a festő számára. Úgyhogy 1836-ban Pestre költözött és haláláig pesti polgár maradt. Három évvel beköltözése után megalakult a Pesti Műegylet, amely civil kezdeményezés volt, az akkori magyar társadalom polgárosulásának jellemző mutatójaként. Az alakulás utáni évben (1840-ben) megszervezték első kiállításukat, melyen Marastoni 25 alkotással szerepelt. De nem ez volt az igazi szenzáció, hanem az, hogy hazánkban elsőként dagerrotípiákat (ősfotókat) is kiállított. A Műegylet következő éves kiállításán aztán csak dagerrotípiákat mutatott be.
Fotó: Kenessei András
Természetesen kedvenc műfaját, a portréfestést sem hagyta abba: a Műegylet 1845-ös kiállításán bemutatott Görög nő című képe (állítólag fantázia-portré) akkora sikert ért el, hogy maga a Műegylet vásárolta meg és adta át a Magyar Nemzeti Múzeum festészeti gyűjteményének.
Olyan sokan másolták vagy festettek hasonló jellegű képeket, hogy Marastoni ismertsége és népszerűsége ugrásszerűen nőtt. A Görög nő megfestésének, kiállításának és a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülésének évében Pest város tanácsa díszpolgári elismerésben részesítette.
Marastoni pesti díszpolgárként is sokat utazott, nemcsak a Habsburg Birodalomban, hanem távolabb, Európában is. Jó szeme volt annak észrevételéhez, hogy a magyarországi művészképzés messze el van maradva a nyugat-európaitól. Korszakalkotó ötletként felmerült benne, hogy művészképző intézményt kellene alapítani. Az elképzelést hamarosan tett követte. Saját költségén utazott Itáliába – mindenekelőtt szülővárosába – és saját költségén szerzett be a remélt festőnövendékek oktatásához, továbbképzéséhez szükséges műtermi felszereléseket, festmény-, és szobormásolatokat. Kibérelte a Nagyhíd (ma Deák Ferenc) utcában az egyik ház harmadik emeletét és ott rendezte be az általa alapított Első Magyar Festészeti Akadémiát. (Tulajdonképpen a későbbi, 1871-es állami alapítású Képzőművészeti Főiskola – ma egyetem – közvetlen elődjét). Négy éves időtartamra állította be a képzést, nemcsak felnőttek, hanem gyerekek számára is.
Marastoni művészképzője sikeresen indult, sok, később nagy elismerést elért festő kezdte nála tanulmányait: például Lotz Károly és Zichy Mihály.
A negyvenes éveiben járó festő nemes céljait és szándékát aligha érhette volna el, ha nem alakul meg az Első Magyar Festészeti Akadémiát Gyámolító Társulat; egy civil szerveződés, melynek segítségével tudta támogatni a tehetséges, de szegény tanítványokat, hogy a nem olcsó képzést befejezhessék, valamint, hogy a tanárok fizetése megoldható legyen. Ez részint a tagok személyes anyagi hozzájárulásával történt, részint az évente, majd havonta rendezett kiállításokon befolyó összegből – ahol a tanítványok festményeit lehetetett megvásárolni. A forradalom és szabadságharc éveiben az akadémia nem működött, később Marastoni megpróbálta újraszervezni, de a gazdasági és politikai körülmények nem segítették szándékát.
Fotó: Kenessei András
Talán annak is szerepe volt ebben, hogy a pesti városi tanács felkérésére közvetlenül a szabadságharc leverésének évében két változatban is megfestette az ifjú Ferenc József portréját, ami a közmegítélés szempontjából nem volt szerencsés számára. Akadémiája egyre nehezebben működött, támogatói szétszéledtek, tanítványai fogyatkoztak, gazdasági helyzete ellehetetlenült. Marastoni sokat betegeskedett, testileg és mentálisan is megviselték a gondok, végül 1860-ban megvakulva, szegénységben, a budai irgalmasok tébolydájában halt meg.
Az emlékére rendezett kiállítás kurátorai igyekeztek az összes, fellelhető Marastoni művet megkeresni és bemutatni. A kurátorok véleménye szerint így is sok alkotása lappang a leszármazottai vagy a portrékat megrendelők örököseinek gyűjteményében. A kiállítás anyagának nagy részét több ország múzeumi-, egyházi-, és magángyűjteményeiből sikerült megszerezni. A 240 bemutatott műtárgyból 170 Marastoni alkotása.
A Budapesti Történeti Múzeum saját anyagán kívül a Fővárosi Képtár-Kiscelli Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum és hazai magángyűjtők mellett például a Pozsonyi Városi Galéria adott kölcsön képet: például kifejezetten a mostani kiállítás kedvéért restaurált nagyméretű csoportképet, ami Scherz-családot ábrázolja.
A kiállítás természetesen nem csak Marastoniról és életművéről szól, hanem arról a korról is, amelyben a festő élt és alkotott, hogy a nézőnek jó kapaszkodója lehessen az egyes művek esztétikai értékéről és helyéről a korabeli magyar művészetben. Végigkalauzol a XIX. század első felén, felvillantva az akkori magyar társadalmi eseményeket és hétköznapokat, a városi polgárság és a nemesség életét és körülményeit.
A kiállítás október 26-ig tekinthető meg a Budapesti Történeti Múzeumban.
