Fiatalos idősek Alsó-Ausztriából

Az Osztrák Köztársaság nem megyékből, hanem kilenc tartomány szövetségéből áll. Ilyen országrész Alsó-Ausztria is (Niederösterreich), amely szinte külön államként funkcionál az Osztrák Köztársaságon belül, akárcsak a többiek. Mindegyik tartománynak van saját fővárosa (Alsó-Ausztriáé Sankt Pölten), amely egyben a tartományi parlament székhelye is. Alsó-Ausztria a legnagyobb területű és Bécs után (Bécs is külön tartománynak számít)  a legtöbb lakos ennek a tartománynak a 76 városában és közel 600 további településén él.

Innen érkezett az a négy képzőművész, akiknek az alkotásai most láthatók a kiállításon. Furcsa és egyben sajnálatos is, hogy a szomszéd ország kortárs művészeit nem nagyon ismerjük, aminek szomorú valósága, hogy a már több mint befutott művészeknek mostanáig még nem volt hazánkban kiállítása, de bizonyára így lehet fordítva is. Ezért hasznos, és követendő példa ez az öt éve tartó kapcsolat és egy kevés itthoni (anyagi és szellemi) támogatással akár megyei, vagy vidéki művelődési intézményi szerepvállalással szélesíthető, elmélyíthető is lehetne.  

A kiállítás összefoglaló címe nagyon dicséretes politikai érzékkel angol nyelvű (persze német és magyar nyelven is olvasható): The Glory of Beauty, magyarul ott áll alatta: A szépség dicsősége. Az 1954-es születésű Mag. Carl Aigner, a kiállítás kurátora tartalmas életpályát tudhat maga mögött, osztrák múzeumok és kulturális intézmények vezetői posztját töltötte be, hat évvel ezelőtt vonult nyugdíjba, de azóta sem hagyott fel a kortárs művészettel való kapcsolattal. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a jelenlegi kiállítás résztvevőinek (és bizonyára műveiknek) a kiválasztása. Mind a négy művész az ő kortársa, ketten egyidősek vele, a másik kettő egy-egy évtizeddel idősebb, illetve fiatalabb.

Bizonyára nem csak a kiválasztottak eddig befutott életpályája, sikereik, elismeréseik, műveik színvonala határozhatta meg a szűrés feltételeit, hiszen valószínűleg hosszabb ideje ismerhették egymást. Egy szellemes és elismerésre méltó gondolat is vezérelhette a kurátort, amikor szinte válaszolt a tavalyi magyar vendégkiállítás alapgondolatára, mely a Sankt Pölten-i Gallery Ausstellungsbrückeben vendégeskedő kiállítás címében hordozva annak lényegét, Fiatal kortárs magyar művészek címen futott. Mag. Aigner választása 60-70-80 éves művészekre esett, de olyanokra, akik műveit látva, ám róluk semmit sem tudva, a kiállítás látogatói joggal gondolhatták, hogy ők is fiatalok.

Hogy miért? Mert a sok évtizedes életkor nem mindig kerül korrelációba a fiatalos attitűddel, a gondolkodás fürgeségével, a reflexiók gyorsaságával, a világlátás újabb és újabb nézőpontjaival. Vannak, akiknek ez megadatik, és ők – ezek az osztrák művészek – szerencsére élnek is ezzel az adottsággal. Például merészen kísérleteznek a legújabb technológiákkal, mint amilyen a photoshop, vagy a 3D nyomtatás. De nemcsak kísérleteznek velük, hanem be is építik a művészetükbe, kiegészítőként és mondandójuk kifejezésének eszközeként.

Négyük közül a legidősebb, a nyolcvanon felüli Eduard Angeli festményei sugározzák a csendet, a nyugalmat, az ő, szinte két dimenzióssá visszafokozott világában. Egy sosemvolt és sosemlesz világban, amely mégis létezik, de nem kint, hanem a belső világunkban. Ahová nem menekülni kell a külső világ elől, hanem magunkkal vinni mindig és mindenhová, hogy életünk folyamán egyensúlyban lehessünk.

Az idén hetvenéves Rudolf Leitner-Gründberg néhány nagyméretű festménnyel vesz részt ezen a tárlaton. Elkápráztatja a nézőket azzal a fiatalos színkavalkáddal, amellyel bemutatkozik a magyar közönségnek. Gondolatgazdag a színgazdagság mellett (vagy azzal együtt), és természetesen a festményeiben való elmélyülés ugyancsak a filozófia felé irányítja műveinek nemcsak szemlélőit, de élvezőit is.

Franziska Madertthaner most látható festményei ugyancsak egy témacsokorból (buborékok) lettek kiválogatva, s a művésznő (nyilván nem véletlenül) angol nyelvű címeket adott ezeknek az alkotásoknak. Az illusztrációnak választott festmény címe: Big Bubble, nem csak arról szól, hogy mindannyian a saját buborékunkban élünk. Hanem arról is, hogy hol kilógunk belőle, hol meg nem, mert belezártuk magunkat. Az angol nyelven adományozott képcím azonban túlmutat minden elsődleges jelentésen. Ugyanis a „bubble” kifejezést az angolul beszélők használják „hólyag” és „kockázat” értelemben is: ez az angol nyelv szinte egyedülálló sajátossága, hogy a kimondott (vagy leírt) szó magában hordja a jelentés következményét is.

S hogy mennyire fontos a kimondott, vagy leírt szó, arra Johann Berger különféle anyagokból készült plasztikái az élő példák. Több mint egy évtizede foglalkozik a Wortkörper (általa) elnevezett sorozattal, több kiállítása is volt ezekből az alkotásaiból. A Wortkörper attól igazi mérföldkő, hogy a szavakkal kifejezett fogalmakat transzponálja az idea-létből a fizikai létbe. A szavaknak hangalakjuk, leírva betűformációjuk van, a gondolatoknak még az sem, mert csak kimondva, esetleg leírva érvényesülhetnek, másképp nem. És mit érnek a gondolatok, ha csak agyunkban létezhetnek? Ha nem közölhetjük azokat, ha nem tudathatjuk környezetünkkel? Berger erre a problémára talált művészi megoldást.

E négy művész világlátása, témaközelítése, véleményformálása a látható és érzékelhető világról figyelemre méltóan friss, sajátos, és elmélyülten filozófikus. Talán ez az a közös jellemzőjük, amely egységesé, összefogottá teszi a nagyméretű kiállítóteremben élvezhető képzőművészeti élményt. És talán ez az egyetlen támpont azt illetően, hogy sokat tapasztalt, érett, világlátott művészek kiforrott stílusú alkotásaival van dolgunk, akik élettapasztalata, ember-, és társadalomismerete, anyagkezelése nem véletlenszerűen olyan, amilyennek mutatják magukat a műveiken keresztül. Meg természetesen a nézők okulására, akik – amennyiben el tudnak mélyedni e művek mondandójában, amelyeket azok sugároznak magukból – egyszerre kapnak esztétikai és gondolati élményt. És ha meggondoljuk, hogy a szépség évszázadokon, évezredeken átívelő lényege (függetlenül a megrendelői elvárásoktól, az éppen divatos stílustól és a gyorsan múló divatoktól), valamint a műben rejlő gondolatiság lényege egymásba fonódva adja meg a választ a kiállítás címéül választott, talán egy kicsit antikizáló, ünnepélyes gondolatra.

Mert a szépség dicsősége nem más, mint a gyönyör élvezete. És ez kortalan kategória. Része az életnek az egysejtűektől a homo sapiens sapiensig, sőt, a Mesterséges Intelligenciáig.