Olvasom a minap, hogy a MÁV Zrt. utasellátó szolgáltatásának népszerűsége töretlen – ezt állítja legalábbis legfrissebb közleményében a vasúttársaság. Három éve szervezték újjá a fedélzeti és állomási vendéglátást, és azóta is nagyon kedveltek a bisztró- és étkezőkocsik. A legnépszerűbb termékek közé a sörök és a hamburgerek tartoznak.
No meg: „a három éve újjászervezett fedélzeti és állomási vendéglátás népszerűségét is bizonyítja, hogy közel telt házasak a nemzetközi vonatok, valamint a balatoni étkezőkocsiknak is teljes a kihasználtsága.” Olcsó volna most azon poénkodni, hogy valaki újra feltalálta a spanyolviaszt, de hát lényegében erről van szó.
Éveken keresztül születtek glosszák, értetlenkedő jegyzetek arról, miért szüntette meg a MÁV az étkezőkocsikat. De még a „mozgó” büfék is ritkaságszámba mentek. Felnőtt úgy egy korosztály, hogy nem értette Bereményi örökbecsű sorait, miszerint „Szemedben tükröződik az étkezőkocsi” - Cseh Tamás zseniális tolmácsolásában – mert sosem látott étkezőkocsit.
KGST-koktél, a fehér asztalnál
Igen, létezett egy korszak, amikor ha Budapestről, mondjuk Brno-ba utazott az ember, fel sem állt az asztaltól. Már ott úgy érezhette magát, mintha Csehszlovákiában lenne, ugyanis a magyar ételek és a cseh italok egyfajta KGST koktélját vehette magához. Az asztalkán kis virág díszlett, pincér és fehér abrosz is járt a megfizethető menü mellé.
Tekintsünk egy pillanatra vissza egészen Krúdy Gyuláig, aki imádta a vasúti restiket, ódákat zengett róluk, barátja volt minden állomáson a főpincér, és nem azért szállt vonatra, hogy elutazzon valamelyik városba, hanem hogy leüljön a resti asztalához, majd ha megebédelt, visszautazzon.
Hova lettek a fehér abroszok és a csillárok?
Ez már történelem, de lassan a hatvanas évek is azok. Mekkora respektje volt akkor a vasútállomások étkeztetési színvonalának! Elegáns környezet, tanult pincérek, szép teríték, fehér abrosz, csillárok… Öltönyös férfiak és körömcipős hölgyek üldögéltek a Keleti pályaudvar éttermében, ahogy az a Fortepan képein látható, - többnyire Bauer Sándor volt a megörökítő. Még ha beállított fotóról is van szó, akkor is látszik az enteriőr, ami nem változott más napokon sem.
Nem szegényes büfékből állt akkor a vendéglátás, sem a vonatokon, sem az állomásokon. Hogy mindez megszűnt, azért is érthetetlen, mert a rendszerváltás után a világ minden étel-alapanyaga és itala kapható lett Magyarországon, és az nyitott vendéglőt, aki akart.
Sok szerelvényhez ma sem tartozik étkezőkocsi. Amikor egyszer rákérdeztem az egyik kalauznál, azt mondta, ők sem értik ezt, az utasok szívesen vennének üdítőket, innának kávét, ennének legalább egy szendvicset, főleg a hosszabb vonalakon.
Divatos falatok, kávék, innivalók
A kalauz úgy hallotta akkor, nem volt kifizetődő ez a szolgáltatás. Miközben a világon mindenütt az, és most kiderült hirtelen, hogy nálunk is. Ráadásul ez a fajta vendéglátás nem igényel Michelin-csillagos szintű séfet sem, egyszerűen elkészíthető, de frappáns, divatos, könnyen szállítható.
Mostanság vega harapnivalók, hideg italok, jégkrémek, laktózmentes édességek kellenének hozzá, hűtő, mikró, kávégép meg tán akad. A szükséges engedélyek és formaságok elintézése persze nem két napba telik, de csupán akarat kérdése – ha rábólint a tulajdonos.
Ma a telefonnal meg a laptoppal diskurálunk
Ha a balatoni, viszonylag rövid távú vonalakon népszerű e szolgáltatás, akkor bizonyára az lenne a többi vidéki város között is. No meg, nem ártana, ha az utasok is értesülnének ennek az újra indításáról, mert ma, aki felszáll, leül a helyére, előveszi a laptopot, és lehet, hogy fel sem pillant belőle úti céljáig. Nem is sejti, hogy újra van étkezőkocsi, mert lehet, hogy akkor ott dolgozna.
Ma már beszélgetni sem nagyon szokás, az emberek a telefonjukkal diskurálnak. Régen az otthonról hozott elemózsiás csomagot már akkor elkezdték kibontani az utasok, amikor még el sem indult a vonat. Annak ellenére, hogy az első zakatolás után hamar megtelt az étkező kocsi is…
