4p

Valójában Wittelsbach Erzsébet volt Schönbrunn legszebb kincse, és nemcsak a pompás bécsi kastélyé és uralkodóházé, hanem Gödöllőé is, hiszen szeretett a itt tartózkodni. A mai értelemben vett sztár volt, olyan különleges sorssal megáldva, mint a XX. században Diana. Ugyanúgy próbált bujkálni az akkori paparazzik elől, kevés sikerrel.

Személyes tárgyaiból, illetve a hozzá köthetőkből nyílt 8-án kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Rajongóinak száma egyre nő

Kétségkívül ő volt a 19. századi európai történelem egyik legérdekesebb személyisége. Példa nélküli, de tény, hogy rajongóinak száma világszerte ma is egyre nő. Emléktárgyak ezrei viselik képmását a világ szinte mindegyik múzeumában, és találnak vevőre mindennap. Tanulmányok, filmek és tévésorozatok készültek róla.

Életét most az ő, illetve közvetlen családtagjai használatából megmaradt különleges tárgyak mutatják be Gödöllőn, a schönbrunni gyűjtemény tárgyainak segítségével, Példátlan kincsekről, történelmi ereklyékről van szó, amelyet nemcsak biztonsági őrök őriznek a termekben, de rendőr is.

Kétszáz tárgy az ezerből

Az Erzsébet királynéhoz köthető személyes tárgyak gyűjteménye először hagyta el Ausztriát. A Sisi on Tour kiállítás első útja Gödöllőre vezet. A most megnyílt kiállítás megkoronázza azt a hosszú évek óta tartó kiemelkedő közös munkát, mely a két kastély együttműködését jellemzi. A világ két legfontosabb Sisi-kultuszhelye – egyben az Európai Királyi Rezidenciák Szövetségének tagjai - egy közös időszaki kiállítással emlékeznek halálának 125. évfordulójára.

A gödöllői kastélyban látható a kiállítás. Fotó: Izsó Márton / Mfor
A gödöllői kastélyban látható a kiállítás. Fotó: Izsó Márton / Mfor

Sok szempontból különleges ez a tárlat, hiszen külföldi múzeum még sosem állított ki önállóan a Gödöllői Királyi Kastélyban. Olyan különleges műtárgyállomány érkezett most a fővárosközeli turisztikai központba, amelynek értéke is egyedülálló.

A bécsi Hofburgban lévő Sisi Múzeum egyre gyarapodó kollekciója több, mint 1000 darabot számlál. A legérdekesebbekből a bécsi szakemberek egy utazó kiállítást állítottak össze, amelyet Ausztrián kívül a Gödöllői Királyi Kastélyban mutatnak be először. A tárlaton e gyűjteményből mintegy 200 tárgy szerepel.

Egyre jobban takarta az arcát

 A kiállításon látható Erzsébetnek az a kis selyemruhája, illetve főkötője, amelyet a keresztelőjén viselt. A krémszínű, fodros ruhácskát csipke, valamint virágmintás hímzés díszíti. Kiállításra kerül a császár uralkodói jelmondatával, s a magyar Szentkoronával díszített kis, aranyozott tartály, benne az 1867. június 8-i koronázás dombjának földjével.

Szintén aranyból készült, s apró, különleges ereklye az a medalion, amelyben Gizella, illetve Rudolf egy-egy fényképe található. Erzsébet királyné az idő előre haladtával egyre visszahúzódóbb lett, egyre inkább kerülte a nyilvánosságot. Társaságban legyezőt, ernyőt, illetve fátylat használt, hogy takarja az arcát a kíváncsiskodó bámészkodók és fényképeszek elől.

Fitnesz nadrág és szépségreceptek

A tárlaton látható, selyemből készült, csipkével díszített fekete napernyő igazi különleges öltözékkiegészítő, amely 25 centiméteresre összecsukható. A kiállítás zárótermében látható Horovitz Lipót festménye, amelyet már a királyné halála után festett, Ferenc József megrendelésére. A portrén a királyné semleges tájháttér előtt áll, fekete nappali ruhát visel, kezében legyezőt tart.

A tárlaton a császári család tagjait ábrázoló portrék mellett dokumentumok – mint a királyné szépségreceptjei – porcelánok, textilek, például a királyné gimnasztika nadrágja, valamint metszetek és grafikák is láthatók.

A kiállítás 2024. január 28-ig tekinthető meg, kurátora Michael Wohlfart, a bécsi Sisi múzeum Erzsébet királyné szakértője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!