2019. december 8. 18:00
mfor.hu

Fontos változásokat hoz az idei év a hazai lakáspiacon. Eddig az erős kereslet következtében az eladók diktáltak, ami jelentős drágulással járt együtt. Az év második felében viszont a nagyvárosokban megcsappant a kereslet, lassult a drágulás üteme, emiatt pedig kínálati boom indult meg.

Ötezres a különbség

Idén nyáron a nagyvárosok lakáspiacán visszaesett a kereslet, ez pedig hatással volt az árakra is - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Nagyon lelassult a drágulás, de stagnálásra is van példa. “Az árak tetőzése pedig azt eredményezte, hogy sokan, akik az eddigi folyamatos drágulás miatt vártak a lakáseladással, most kiléptek a piacra, mert már jelentősebb áremelkedésre nem lehet számítani. A többség egyébként az eladás után lakást is vásárol, számukra kapóra jön ez a fordulat” - tette hozzá.


Fotó: depositphotos.com Fotó: depositphotos.com

Az ingatlan.com legfrissebb elemzésének adatain már most jól látható a kínálati piac megerősödése, június óta ötezerrel több lakást hirdettek meg eladásra, mint amennyi eladó ingatlan kikerült a kínálatból. Szemben a korábbi évek azonos időszakaival, amikor pár százas különbséget mutatott a feladott és lekerülő hirdetések egyenlege.

Városok és kivételek

Az ingatlan.com elemzése szerint Budapesten november végén, december elején 727 ezer forint volt a használt lakások átlagos négyzetméterára, ami mindössze 0,8 százalékos áremelkedést, vagyis stagnálást jelent a júniusi árszinthez képest. Debrecenben 1,5 százalékkal 469 ezer forintra, Kecskeméten 3,3 százalékkal 410 ezer forintra nőttek az átlagárak. Szegeden pedig 0,5 százalékkal 385 ezer forintra mérséklődtek június óta. Ezekben a városokban lényegében stagnáltak az árak.

Fotó: depositphotos.com Fotó: depositphotos.com

Balogh László azonban elmondta, vannak olyan nagyvárosok, amelyek az elmúlt időszakban kevésbé voltak népszerűek és némi késéssel követik a többieket, azaz még jelentős drágulást értek el az elmúlt hónapokban. Salgótarjánban például 20 százalékos áremelkedés következett be, így az átlagos négyzetméterár 171 ezer forintra nőtt. Itt figyelembe kell venni, hogy ez az egyik legolcsóbb város, így 10-20 ezer forint jelentős mértékű drágulást jelent.

Szintén komoly, két számjegyű áremelkedés történt több regionális központban, például Kaposváron, ahol 12 százalékkal 295 ezer forintra nőtt a négyzetméterár, Zalaegerszegen júniushoz viszonyítva 11 százalékos drágulás látható, így november végén, december elején 309 ezer forintba került a lakások négyzetmétere.

Balogh László kiemelte, hogy a kínálati piac bővülése ellenére általános árcsökkenés nem várható, inkább stagnálás valószínűsíthető a következő hónapokban, vagyis az eladók fölénye visszafogja a korábbi erőteljes drágulást.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.