7p

A kormányhatározatban rögzített tervezői ár többszöröséért tervezheti az M-Teampannon iroda a Dél-Budára szánt szuperkórházat. 

Aláírták a Dél-Budai Centrumkórház tervezői szerződését. Bár az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztató szerint a tervpályázati eljárásra az építészeti pályázatot megnyerő M-Teampannon Kft.  mellett a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. vezette társulás is ajánlatot nyújtott be, a szerződést aligha meglepő módon a terveken egyébként már hónapok óta dolgozó Teampannon irodával írta alá a projektfelelős DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt.

Az iroda a becsült 8,48 milliárd forint helyett 8,2 milliárdért vállalta a korábban lefolytatott tervpályázati eljárásban 1. díjazásban részesült pályaművük továbbtervezését és az ehhez kapcsolódó, a tervszolgáltatást megalapozó tervezési feladatok és tervezői művezetési szolgáltatások ellátását. Így a vázlat- és építési engedélyes tervek elkészítését, a tervdokumentáció és az árazott költségvetés összeállítását, a műszaki közbeszerzéshez szükséges dukumentáció elkészítését, valamint a tervezői művezetést. A tervezendő épületkomplexum bruttó alapterülete mintegy 160 ezer négyzetméter.

A hosszú kormányzati csend után az elmúlt napokban érzékelhető aktivitás bontakozott ki a XI. kerületbe tervezett egészségügyi szuperlétesítmény ügyében. Simicskó István (Fidesz), Újbuda országgyűlési képviselője szerda reggel az M1-en jelentette be, hogy petíciót indítottak a dél-budai szuperkórház megépítéséért. Előtte nem sokkal pedig Karsai Ferenc ( Fidesz-KDNP) Budafok-Tétény polgármestere adott ki közleményt arról, hogy  Budafok-Tétény önkormányzata szívesen befogadja a centrumkórházat, ha az újbudai önkormányzat nem támogatja a dél-budai térség egészségügyi ellátását fejlesztő beruházást.

Mint arról az Mfor is beszámolt László Imre (DK), Újbuda polgármestere első interjújában élesen nekiment a kormány szuperkórház építéséről szóló tervének. Az egykori kórházigazgató pazarlónak és feleslegesnek nevezte a kormány szuperkórház építésére vonatkozó tervét, úgy vélte a régió érdekeit sokkal jobban szolgálná, ha a Szent Imre Kórházat fejlesztenék tovább. Határozottan kijelentette: ha van reális lehetőség a projekt leállítására, akkor megteszi. Majd azt is hozzátette, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy olyan helyen jöjjön létre a kórház, ahol minden feltétel biztosított, és jóval kevesebbe is kerül. A szuperkórház építése számára kijelölt terület viszont több szempontból is alkalmatlan: távol van a tömegközlekedéstől, hiányoznak a közművek, ráadásul a terület egy régi tőzegmocsár. A kerület egyeztetéseket kívánt kezdeményezni az ügyben. 

Szintén egyeztetéseket tartott volna indokoltnak az ügyben Karácsony Gergely főpolgármester is. A kormány azonban úgy tűnik, nem nyit vitát a szuperkórház építéséről, illetve a kiválasztott helyszínről. Erre utal a rekordgyanús összegű tervezési szerződés. Csupán összehasonlításul a Liget-projekt keretében épülő Néprajzi Múzeum terveit 1,9 milliárdért készíti el a Napur, míg a japán iroda  740 millióért tervezi a Zene házát, míg a Nemzeti Galéria terveiért 2,68 milliárdot fizetnek. Míg aPuskás Stadion tervezése 3,5 miliárdot kóstált. Az is érdekes, hogy miként sikerült az árat a korábbi kormányhatározatban meghatározott 2,4 milliárdos keretösszeg többszörösére feltornázni.

A munka megkezdésére azonban még jó idei várni kell, hiszen a tervezés és az engedélyezési eljárás hónapokat vehet igénybe. Az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszánál, a XI. kerületi Dobogó városrészben kijelölt helyszín így még jó ideig háborítatlan parlag marad.Holott Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott idén januárban néhány hónapon belüli alapkőletételt ígért.

Az Újbudán épülő 1200 ágyas egészségpláza a kormányígéret szerint nemcsak hazai, de európai viszonylatban is páratlan lesz. A Dél-budai Centrum (DBC) 1,2 millió ember ellátásáért felel majd. A páratlanul gazdag diagnosztikai háttérnek, a modern digitális technológiáknak, az informatikai rendszereknek, a kimagasló szakmai tudással rendelkező munkatársi gárdának, illetve a különböző egységek fizikai közelségének köszönhetően jelentősen lerövidülnek majd a betegutak.

A Teampannon tervezőiroda egy modern, formabontó, városkaput szimbolizáló épületegyüttest álmodott a város szélére – emelte ki a Szent Imre Kórházat vasszigorral vezető miniszterelnöki megbízott a tervpályázat januári eredményhirdetésekor és egyúttal igen büszke volt arra, hogy az elmúlt száz esztendőben nem volt ekkora zöldmezős egészségügyi beruházás hazánkban, sőt ehhez fogható kórházépítésre sem volt még példa Magyarország történetében.

Márpedig egy ilyen hatalmas és bonyolult létesítmény építészeti terveinek elkészítése, engedélyezése, a szükséges hatósági engedélyek begyűjtése még akkor is hosszú hónapokig tart, ha a beruházás kiemelt kormányzati projekt, így a fentiekre vonatkozó kérelmeket megbízható, kormányhű hivatalnokok gyorsított eljárásban bírálják el. Csak az engedélyes tervek birtokában írhatják ki a kivitelezői tendert, amelynek lebonyolítása szintén több hónapot visz el. Mindezek után rakhatják le az alapkövet és építhetik fel rohamtempóban a kórházat. Főként, ha a Bedros által meghatározott öt évbe bele szeretnének férni.

A korábbi egészségügyi beruházások tapasztalatai is óvatosságra intenek. A megyei kórházak felépítése az elmúlt években a tervezettnél jellemzően sokkal tovább tartott és sokkal többe került. Arra is akadt példa, hogy a frissen átadott műtőbe nem fért be az utólag megrendelt orvosi berendezés. Az alapesetben is évekig tartó beruházás közben az eredetileg beszerezni kívánt orvosi eszközök és berendezések ugyanis gyakorta elavulttá válnak, mire beszerelnék, ezért inkább korszerűbbet vásárolnak helyettük, aminek viszont más a helyigénye. Az építészeti terveknek kellően rugalmasnak kell lenniük ahhoz, hogy ezekhez a változó igényekhez is alkalmazkodni tudjanak. Ez már csak azért is fontos, mivel a beruházás összértékének legalább harmadát az orvostechnológia teszi ki.

A létesítmény összetettsége és ütemezettsége jelentette kockázatok mellé ugyanis az elmúlt évek hasonló beruházásainak végére jellemzően finanszírozási gondok is felsorakoztak. Ráadásul minél tovább tart egy projekt, annál több módosítással kell számolni, márpedig minden egyes változtatás jelentős árfelhajtó tényező. Még Bécs új, hipermodern kórháza, a Krankenhaus Nord átadása is éveket csúszott, az ára pedig a másfélszeresére nőtt a végére.

A kormány mindenesetre első körben 100-150 milliárdra becsülte a költségeket. A pénz pedig máris széles patakokban folyik a beruházásba. A kormány tavaly tavasszal döntött a DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt. létrehozásáról, amelynek igazgatósági elnöke maga Bedros J. Róbert, míg a háromtagú igazgatóságban sikerült helyet szorítani Kocsisné Márkus Szilviának, Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető jogi végzettségű feleségének. A céget 720 millió forintos vagyonnal és azzal a feladattal bocsátották útjára, hogy valósítsa meg a beruházást.

A beruházás helyszínéül kiválasztott 7 hektáros terület több mint felét ugyanis – minő meglepetés - a fideszes kötődésű, békementeken is buzgón masírozó, a Népliget közparkjából lakópark-építésre nagy darabot kihasító Tamás László birtokolta. A többin a Pilisi Parkerdő Zrt. és a XI. kerületi önkormányzat osztozott.Tamás László végül 4,4 milliárdot kapott a közművesítetlen, autópálya széli, mocsaras, parlagon heverő földekért. A parkerdő és az önkormányzat semmit. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) pedig – bár a szuperkórház még jó darabig csak papíron létezik  - az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében már nekilátott a képalkotó diagnosztikai és sugárterápiás eszközök beszerzésének az új egészségügyi centrumok - beleértve a dél-budait, illetve társkórházait - számára. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!