3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

2015 augusztusában 405 darab márkakereskedés működött Magyarországon, ami 43-mal, vagyis 9,6 százalékkal kevesebb, mint két évvel ezelőtt. 2011 óta pedig 100 kereskedés "vált köddé".

A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) immár negyedik alkalommal készítette el felmérését a magyar márkakereskedői hálózatokról, amely szerint jelenleg az országban 405 márkakereskedés működik, 20 százalékkal kevesebb, mint 2011-ben.

A felmérésben részt vevő 31 márkához - ez eggyel kevesebb a korábbiakhoz képest, miután a Chevrolet teljes egészében megszüntette magyar hálózatát - 671 szalon kapcsolódik, miközben két éve még 732, négy éve pedig 785 volt belőlük. A Chevrolet kivonulása egyébként 40 szalon "eltűnését" magyarázza, de kevesebb van Renault, Citroen, Seat és Ford márkaképviseletből is.

A GÉMOSZ közleménye szerint újdonság, hogy az elmúlt években a kényszerbezárások vagy az importőr által kezdeményezett szerződésbontások után megjelentek a megfontolt és tudatos üzleti döntéseken alapuló márkakereskedés bezárások a tulajdonosok részéről is.

A fenti folyamatok tükrében nem meglepő, hogy a kereskedelmeket működtető tulajdonosok száma 2013 óta 8,5 százalékkal csökkent, 272-ről 249-re. A 2011-es első felmérés óta eltelt 4 év alatt pedig 75 befektetővel van kevesebb a szektorban.

A telephelyek számának tekintetében nincs változás a korábbiakhoz képest: az egy illetve két telephellyel rendelkező tulajdonosok aránya gyakorlatilag változatlan. 2015-ben a 249 tulajdonosból 68 százalék egy telephelyet, 17 százalék kettőt, 8 százalék pedig három telephelyet tudhat magáénak.

Nagyobb telephely hálózatok elterjedésére továbbra sem utalnak az adatok. Az egy, három és öt telephelyes tulajdonosok száma csökkent jellemzően.

A tulajdonosok 55 százalékának (2012-ben még 67 százalékának) van egymárkás kereskedése, 25 százalékuk foglalkozik két márkával (folyamatos növekedés), 7 százalékuk pedig hárommal, a maradék 13 pedig négy vagy ennél is több márkával dolgozik. A tendencia mögött az importőrök által korábban a kereskedések számára előírt nagy méretű létesítmények és a márkák eltartó képessége közötti összefüggés áll. A 400 vagy annál több négyzetméter alapterületű bemutató termeket egy márka általában nem tudja eltartani. Elviekben egy második márka forgalmazásával a fix és rezsi költségek kis emelkedése mellett többlet forgalom érhető el.

Területi koncentrációt vizsgálva a budapesti és pest megyei kereskedések aránya továbbra is kiemelkedően magas. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!