3p

A kormányfő többször is kinyilvánította már hosszú távú célját, miszerint Magyarországon az ipar GDP-n belüli részaránya érje el a 30 százalékot. Tavaly újabb kis lépést tettünk a megvalósulás irányába.

Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt években többször, több formában is kinyilvánította már, szeretné elérni, hogy az ipar GDP-n belüli részaránya elérje a 30 százalékot és az unió legiparosodottabb országa legyen hazánk. A legfrissebb, tavalyi évre vonatkozó adatok alapján a cél elérése ha lassú tempóban is, de zökkenőmentesen zajlik.

2015-ben az ipar által megtermelt bruttó hazai termék 7736 milliárd forintot tett ki, ami 6,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Ezen belül a feldolgozóipar még ennél is nagyobb mértékben, 7,8 százalékkal növekedett. Ez a bővülés noha alacsonyabb a 2014-esnél, mégis az elmúlt 5 év egyik legjobb teljesítményének mondható.

Mivel mindkét növekedési ütem, az iparé és a feldolgozóiparé is a GDP-nél nagyobb mértékű volt, az ágazatok részaránya is emelkedni tudott. Az ipar tavaly a GDP 22,9 százalékát tette ki, ami 0,3 százalékponttal magasabb részesedést jelent a 2014-esnél, és ennél nagyobb részarányra legutóbb az 1990-es évek végén volt példa, 1999-ben, amikor az ipar a bruttó hazai termék 23,5 százalékát jelentette. Ahogy az a grafikonon is jól látható, a mutató már tavaly elérte a válság előtti szintet, a következő lépcsőfok pedig a '90-es évek teljesítményének elérése lesz, ami egyáltalán nem tűnik kivitelezhetetlennek.

Igaz, rettentő hosszú folyamatnak nézünk elébe, hiszen az elmúlt néhány évben legfeljebb 0,8 százalékponttal tudott növekedni az ipar részaránya a GDP-n belül. Így pedig jó esetben is 2024 lehet az az év, amikor elérhetjük a kormányfő által nevesített 30 százalékot.

Nem állunk túlságosan rosszul a másik nevesített cél esetében. Az ipar 22,9 százalékos GDP-n belüli részaránya az uniós országok rangsorában a 6. legmagasabb volt tavaly. Előttünk Románia, Németország, Szlovénia, Norvégia és az élen Csehország szerepel. Az adatokkal kapcsolatban azonban ez még egyelőre csak becslésként értelmezhető, hiszen 7 ország esetében 2015-ös adatok hiányában az egy évvel korábbi értékeket tüntettük fel a rangsorban. Így van esély arra, hogy a 2014-ben szintén 22,9 százalékos részesedéssel bíró szlovák ipar is elénk került tavaly. Ebben az esetben úgy tűnik, hogy Magyarország az iparosodási rangsorban stagnálhatott a 7. helyen.

Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a feldolgozóipar tekintetében sokkal jobban állunk a rangsorban. A 20,4 százalékos tavalyi arány ugyanis a harmadik legmagasabb az unión belül. Előttünk Szlovénia áll és Csehország egy 2014-es adattal. Noha több ország esetében itt sincs 2015-ös adat, nem túl nagy bátorság kijelenteni, hogy a negyediknél rosszabb helyet nem igen kaphat Magyarország a 2015-ös listán (2014-ben szintén a negyedik legmagasabb volt a feldolgozóipar aránya a GDP-n belül).

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!