1p

A devizahiteles mentőcsomag összessége azt eredményezi, mintha 192 forintos árfolyamon váltották volna át a svájci frankon felvett devizahiteleket - mondta a Fidesz-frakció szóvivője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Tuzson Bence a szocialista Burány Sándor azon kijelentésére reagált, hogy a 2010-es árfolyamon kellett volna forintosítani a devizahiteleket. A fideszes politikus szerint, ha valaki azt mondja, hogy 2010-es árfolyamon kellett volna rögzíteni a devizahiteleket, tegye hozzá azt is, hogy akkor a mai 1,7 százalék helyett 5,47 százalékon voltak a bankközi forintkamatok.

Szerinte az elszámolólevelek kézhezvételét követően az emberek nem csalódottak, csupán vannak csalódott emberek is, ám mindenki előtt nyitva áll a jogorvoslat lehetősége. Utóbbiaknak azt javasolta, hogy forduljanak a Pénzügyi Békéltető Testülethez. Hozzátette: fel kell lépni azon bankok ellen, amelyeknél visszaélések tapasztalhatók. Közölte: a Fidesz-frakció támogatja a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az autóhitelek forintosítására vonatkozó törekvését, és várják az MNB javaslatait.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!