2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kompromisszumot kötött a kormány a Bankszövetséggel az árfolyamrögzítés feltételeiről – írta szerda este az Index.hu.

A portál pontosan meg nevezett forrásból úgy tudja, az egyezségre a Bankszövetség az esti órákban bólintott rá, a törvényt az új feltételek átvezetése után a parlament rövid időn belül elfogadhatja. Mint írták, a legfontosabb újdonság, hogy a kedvezmény azoknak járna, akik 20 millió forintos vagy kisebb devizahitelt vettek fel svájci frankban, euróban vagy japán jenben. A megállapodás részeként a Bankszövetség kérésére a kedvezményezetteknek csak lépcsőzetesen nyitják meg az árfolyamgát-rendszert.
Az Index.hu úgy tudja, hogy a lépcsőkről az utolsó pillanatig is zajlottak az egyeztetések. A kormány azt szerette volna, ha minél szűkebb, a bankok azt, ha tágabb határidőket szabnak. A portál azt valószínűsítette: a törvény hatályba lépése utáni első két hónapban csak a közszolgák jelentkezhetnek be, a harmadik hónaptól a jogosultak köre a jelzáloghitelesekkel bővülhet, az ötödik hónaptól egészen év végig pedig a szabad felhasználású devizahitelesek is kérhetik a hiteltörlesztést kiszámíthatóvá tevő rögzítést. Hozzátették: pontosan meg nem nevezett kormányzati forrásuk szerint három hónap alatt mindenki előtt megnyitnák a lehetőséget.
Az Index.hu emlékeztetett: az eredeti tervek szerint azok kérhették volna az árfolyamgátat, akinek a devizahitel fedezetéül szolgáló ingatlanjuk forgalmi értéke – a fedezetként való elfogadáskor – nem haladta meg a 30 millió forintot. A Fidesz azonban a belépési korlát megemelését javasolta februárban, eszerint mindenki kérhette volna a rögzítést, aki 30 millió forintnál kevesebb hitelt vett fel. A javaslatot benyújtó fideszes Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke akkor azt mondta: az árfolyamgát az akkori formájában a bankok ügyfeleinek 85-90 százaléka számára lett volna elérhető, a módosító javaslattal ez 97 százalékra emelkedett volna. Az Index.hu úgy tudja, a kormány számításai szerint ez az arány most az ügyfelek 80 százalékára csökken.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!