2p

De ez nem elég ahhoz, hogy lassítsa a klímaváltozást.

Látványosan csökkent a világ károsanyag-kibocsátása a koronavírus hatására, mutat rá egy friss tanulmány. A Nature Communications című tudományos folyóiratban közölt szöveg szerint január eleje és június vége között 8,8 százalékkal esett vissza az emisszió globális értéke, köszönhetően a pandémia miatt elrendelt korlátozásoknak és a gazdasági leállásnak. Az első félévben kibocsátott szén-dioxid mennyisége 1,6 milliárd tonnával csökkent az egy évvel korábbihoz képest - ez a mennyiség megegyezik Nagy-Britannia elmúlt három évének teljes kibocsátásával.

Ebből lett kevesebb. Illusztráció (Getty Images)
Ebből lett kevesebb. Illusztráció (Getty Images)

A felmérést végző kutatók egyike szerint ez drámaibb a 2008-as gazdasági válságot követő visszaesésnél, sőt, szerinte ez már "háborús időket idéző csökkenés", és ilyesmire még soha korábban nem volt példa, amióta csak elkezdték feljegyezni a vonatkozó adatokat. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint egyébként idén 4,4 százalékkal fog zuhanni a globális GDP, ez a legrosszabb adat az 1930-as évek óta.

A nagy emissziócsökkenés viszont nem fogja fékezni a klímaváltozást. A kemény korlátozások feloldása óta ugyanis ismét nő az üvegházhatású gázok kibocsátása. Elsőként a vírus első hullámát a legkorábban letudó Kínában kezdtek el ismét felszökni az értékek, júliusban és augusztusban itt már 2,7 százalékkal magasabb emissziót mértek, a tavalyi, pandémia által nem sújtott év nyár végi értékeihez képest. Nagy-Britanniában a nyár végén már csak egy százalékkal volt kisebb a kibocsátás mértéke, mint tavaly - igaz, az USA-ban viszont 11,6 százalékos volt az elmaradás 2019 nyarához képest.

A legnagyobb csökkenés a közúti szállítmányozásban és a légiközlekedésben következett be. A háztartási energiafelhasználás viszont csak kismértékben nőtt meg annak ellenére, hogy az emberek tömegesen kezdtek el otthonról dolgozni.

Összességében a korona-korszakos emissziócsökkenés fokban mérve mégis "talán ha egy századnyi különbséget jelent, valószínűleg még kevesebbet" a tanulmány egyik szerzője szerint. Mert ugyan kevesebb szén-dioxidot bocsátottunk ki a megszokottnál, a légköri széndioxid-koncentráció attól még ugyanúgy nő a fosszilis tüzelőanyagok kitartó használata miatt.

(Financial Times)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!