4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Újabb 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik majd, miután pénteken a parlament elfogadja az erről szóló indítványt - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz szóvivője.

Selmeczi Gabriella hangsúlyozta, a Fidesz teljes mértékben támogatja az egészségügyi dolgozók béremelésének következő üteméről szóló kormányzati előterjesztést. Az ország a magyar emberek jó teljesítményének köszönhetően elég erősen áll a lábán ahhoz, hogy végrehajtsák az emelést, amire idén 30 milliárd forintot fordítanak - jelentette ki.

A képviselő egyúttal a Fidesz nevében köszönetet mondott az Emberi Erőforrások Minisztériumának és az azt vezető Balog Zoltánnak, hogy közreműködött ennek a vállalásnak a teljesítésében és levezényelte a hosszú tárgyalásokkal járó folyamatot. Hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat az érintettek meghallgatásával készült.

A béremelést a szeptemberi fizetéssel folyósítják, de januárig visszamenőleg szól majd - hívta fel a figyelmet. Ez az emelés minden érintettnek legalább havi bruttó tízezer forintot hoz majd, de ennél jóval többet kapnak, akik tavaly kimaradtak a bérfejlesztésből - hangzott el. A diplomás egészségügyi szakdolgozók esetében több mint bruttó 41 ezer forintos emeléssel számolhatnak. Az intézményi gyógyszerészek is érintettek lesznek, a szakorvosok pedig havi plusz 40 ezret kapnak, ha bérük nem éri el a 450 ezer forintot. Az alapellátásban dolgozók bére is tíz százalékkal nő majd - közölte.

A politikus hangsúlyozta, nagy eredménynek tartják, hogy Magyarország azon kevés európai országhoz tartozik, ahol béremelésről beszélhetnek, mert a kontinens számos országában elvesznek a közalkalmazottaktól és az egészségügyi dolgozóktól.

A 2010 előtti állapotokra kitérve azt mondta, "az összeomlás széléről kellett visszarántani a magyar egészségügyet". A Fidesz a Gyurcsány-Bajnai-korszak legnagyobb vesztesének az egészségügyi dolgozókat tartja, csak az orvosoknak, ápolóknak és mentősöknek köszönhető, hogy nem omlott össze az ellátórendszer - közölte. A baloldal nemcsak, hogy nem segített az egészügyön, hanem arra is képtelen volt, hogy az előre látható krízist kezelje - jelentette ki. Tétlenül nézték, hogy nyolc éven keresztül egészségügyi dolgozók tömege hagyta el a pályát és soha egy lépést nem tettek azért, hogy Magyarországon tartsák őket - hangsúlyozta.

A Gyurcsány-Bajnai kormányok egyszer sem emelték az egészségügyben dolgozók fizetését, sőt egyhavi fizetést el is vettek tőlük - folytatta a szóvivő. Ennek volt köszönhető, hogy az ágazat átlagkeresete alatta maradt a mindenkori átlagfizetésnek -tette hozzá. A Fidesz nem ígérgetett soha, csak azt mondta, hogy nem feledkezik el az egészségügyi dolgozókról és az ország erejéhez mérten rendezik a helyzetüket - emelte ki.

A korábbi lépéseiket részletezve elmondta, hogy 2012-ben számos intézkedés történt, amelynek során az első ütemben több mint 90 ezer ember, elsősorban az orvosok és egészségügyi szakdolgozók bérét emelték fel. A második ütemben a háziorvosok havi 70-80, a védőnők havi 25 ezer, a fogászati dolgozók pedig havi 30 ezer forintos emelést kaptak.

A következő lépés a speciális területen dolgozókat, például a légimentőket érintette - közölte. Emellett még 2011-ben 64 ezer, fokozott kockázattal, nagy munkaterheléssel járó munkakörben dolgozó ember részesült munkahelyi pótlékban, ami fejenként 22-90 ezer forintot jelentett.

Arra a kérdésre, hogy a legnagyobb hazai gyógyszerbeszállító, a Hungaropharma a sajtóhírek szerint szerződést bontott a kórházakkal, mert nem tudtak neki fizetni, azt felelte, nem ismerik a részleteket, ezért arra kérte a kérdés feltevőjét, hogy forduljon az egészségügyért felelős államtitkárhoz. A Fidesz viszont azt mondja, hogy beteg ellátatlanul nem maradhat és mindenképpen garantálják az egészségügyi ellátás biztonságát – közölte.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!