2p

Két héttel ezelőtt több mint félmilliárd eurónyi betétet vett ki az egyik nagy francia bankból a Siemens, az összeget pedig ezt követően az Európai Központi banknál helyezte el - írja keddi számában a Financial Times. A pletykák szerint a német cég nem érzi biztonságban betétjét, ezért vitte azt Frankfurtba.

A Financial Times értesülése szerint a Siemens aggódott az érintett francia bank állapotát illetően, ezért inkább bevállalták az EKB által kínált alacsonyabb kamatot. A forrás szerint a német iparvállalat összesen 4-6 milliárd eurót parkoltat az Európai Központi Banknál, ennek nagy része egyhetes betétekben van. Az EKB csak vállalatok szűk körének biztosítja azt a jogot, hogy közvetlenül nála helyezzenek el betétet.

A Siemens és az EKB nem kommentálta a Financial Times értesüléseit, így azt sem lehet tudni, melyik francia bank volt az érintett. A lap forrása szerint nem a BNP Paribas veszítette el a német cég bizalmát. Kedd reggel olyan hírek jelentek meg, hogy a Societé Generale volt az érintett pénzintézet, ennek köszönhetően a SocGen-papírok 2,5 százalékot estek a párizsi tőzsdén. Persze hasonlót esett a versenytárs BNP Paribas is, mely 2,3 százalékkal állt tegnapi értéke alatt.

Szintén kedvezőtlen hír a francia bankrendszer számára, hogy a Bank of China óvatossági okok miatt bizonyos piacokon leállította a kereskedést a meghatározó gall szereplőkkel.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!