2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormánypárt hétfőn benyújtott devizahiteleseket mentő javaslatát kedden már el is fogadta az országgyűlés. Egy módosító indítvány viszont deklarálta, mikor is száll be az állam az adósmentésbe.

Hétfőn került a parlament elé az a javaslat, mely szerint a Fidesz teljesen megnyitná az árfolyamgátat az adósok számára. A parlament kedden tárgyalta is a javaslatot és el is fogadta. Eddig azonban nem volt ismert az állami szerepvállalás mértéke. A jelenleg még futó árfolyamgát esetében az árfolyamgát feletti kamatokat és kamatjellegű díjakat az állam és a bank vállalta magára közösen.

Kedden azonban a Gazdasági bizottság egy módosító javaslata némileg megváltoztatná ezt a metódust. A módosító szerint ugyanis az állam a jövőben megkötendő gyűjtőszámlahitelek esetében kizárólag akkor lépbe az ügyletbe készfizető kezesként, ha a devizakölcsön összege nem haladja meg a fedezetül szolgáló lakóingatlan értékének 95 százalékát. Ezzel az megoldással a javaslat indoklása szerint arra ösztönöznék a bankokat, hogy engedjék el a devizahitelesek tartozásának egy részét.

A bizottság azért is döntött e megoldás mellett, mert úgy vélik, a bankoknak erre megvan a lehetősége arra tekintettel, hogy a tartozások 30-40 százalékáig eddig is tartalékot képeztek. Ha az elengedés megtörténik, akkor az indoklás szerint az adósok így lehetőséget kapnak arra, hogy újra fizetőképessé váljanak, ami megegyezik a pénzügyi intézmények érdekeivel is. Megjegyzik ugyanakkor, hogy a fennálló tartozásnak a rendelkezésre álló fedezet értékének alá történő csökkentése nem lenne kötelező, viszont ennek a javaslatnak kifejezetten ez a célja.

A javaslat szerint ugyanakkor az állam készfizető kezessége nem terjedne ki a gyűjtőszámla azon részére, amely az eredetileg már késedelmes tartozás banki megelőlegezéséből keletkezett.

Egy másik, szintén Gazdasági bizottság által benyújtott módosító javaslat szerint megváltoztatnák a késedelmesség határát is, vagyis a 90 napot meghaladó fizetési hátralék 180 napra terjedne ki.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!