5p

Egyre több ügy zárul a pénzügyi szervezetek és a fogyasztók közti, a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) által elősegített egyezséggel, így az idén jelentősen csökkent a PBT által kiadott ajánlások, kötelezések száma. Jövőre a legnagyobb kihívást az jelenti majd, hogy az elszámolási és a forintosítási törvény a PBT-t jelölte ki elsődleges jogorvoslati fórumként - nyilatkozta Kovács Erika, a testület elnöke az MTI-nek.

A testülethez akkor lehet kérelemmel fordulni, ha az ügyfél előzőleg nem tudta rendezni panaszügyét pénzügyi szolgáltatójánál. Kovács Erika, aki idén február óta áll a jegybank mellett működő, bíróságon kívüli alternatív vitarendezési fórum élén, elmondta, hogy az idén közel 5000 üggyel foglalkoztak. Az ajánlások száma nem éri el a húszat, a kötelezéseké pedig a tízet, mindkettő jelentősen mérséklődött. A hiánypótlásos ügy is egyre kevesebb, ugyanis az idén új ügyfélnyomtatványt vezettek be, ami egyértelművé teszi a fogyasztóknak, milyen adatokat és információkat kell megadniuk ahhoz, hogy az eljárás minél hamarabb elindulhasson.

Az idén volt olyan hónap, amikor az ügyek közel 60 százaléka a felek közti egyezséggel zárult. A PBT elnöke szerint jelentősen javult a pénzügyi szolgáltatók együttműködési hajlandósága, ennek hiánya miatt az idén egyáltalán nem kellett bírság kiszabását kezdeményezniük. Mindenki ráébredt arra, érdemesebb együttműködnie és megegyeznie, mint egy hosszan tartó, költséges és bizonytalan kimenetelű peres eljárásba bonyolódnia - jegyezte meg.

A testülethez érkezett fogyasztói beadványok 70 százaléka a hitelintézeti, 25 százaléka a biztosítási, 5 százaléka pedig a befektetési szolgáltatási és a pénztári szektorhoz kapcsolódott. A bankok esetében az ügyek 60-70 százaléka a hitelekkel kapcsolatos. A biztosítási területen jellemzően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással és az életbiztosításokkal összefüggő jogviták vannak. A befektetési vállalkozások és pénztárak vagy nagyon hatékony panaszkezelést folytatnak, vagy nincs náluk olyan mennyiségű jogvita, ami eljutna a PBT-hez - mondta a testület elnöke.

Kovács Erika elmondta, hogy egy decemberi törvénymódosításnak köszönhetően az 50 ezer forint alatti és az egyszerű megítélésű ügyekben valamint a méltányossági kérelmek esetében a három tagú testületi eljárás helyett egy tanácstag is lefolytathatja az eljárást. Az elnök arra számít, az eljárási rend módosulásának köszönhetően a jelenlegi heti 75-80 ügynél is többet tudnak majd megtárgyalni és befejezni. A működési rend módosítását január 5-én hirdetik ki.

A testület munkájában nagy fordulatot jelent az is, hogy az elszámolási és a forintosítási törvény a PBT-t jelölte ki elsődleges bírósági fórumként. Azok fordulhatnak majd elsődleges jogorvoslatért a békéltető testülethez, akik nem kapták meg vagy vitatják az elszámolást, vagy hiba csúszott a panaszeljárásba. Ha nem tudnak a felek megállapodni, a PBT-nek konkrét döntést kell hoznia, meg kell állapítania a helyes elszámolást minden elszámolási vitában, ami kötelező lesz a felekre nézve.

A jövő évtől a hitelintézetekhez, pénzügyi vállalkozásokhoz köthető elszámolási ügyekben e speciális eljárási szabályok alapján jár el a PBT, minden egyéb pénzügyi ügyben az eddigi eljárást folytatják. Az 50 ezer forint alatti, méltányossági és egyszerű megítélésű ügyekben pedig egy tanácstag jár el.

Az elszámolási ügyekben a PBT döntéseivel szemben nem peres eljárásban lehet jogorvoslatot keresni a fogyasztók lakóhelye szerint illetékes törvényszék mellett működő járásbíróságtól. A kérelmeket a PBT-hez kell benyújtani, ők továbbítják majd a bírósághoz. Kovács Erika kiemelte, a bíróságokkal közösen keresik a bíróságok tehermentesítésének lehetőségét, az azoknál folyamatban lévő közel 180 ezer pénzügyi tárgyú jogvita egy részét ugyanis a PBT-hez lehetne terelni.

Az elnök ismertette: a PBT jelenleg 30 fős létszámát tizennéggyel növelik, többségük tanácstagként csatlakozik a testülethez. Jelenleg húsz tanácstag van és nyolcfős hivatal intézi a levelezést, hiánypótlást, tájékoztatást és az adminisztráció oroszlánrészét. A testület az elszámolási ügyekben a törvény alapján indokolt esetben külső szakértelmet is bevonhat, független, jogi vagy közgazdász diplomával rendelkező szakember állásfoglalását kérheti. Meg kell erősíteni a hivatal infrastruktúráját, technikai felszereltségét is. Január közepétől a jelenlegi hattal szemben tizenegy tárgyalóterem áll a fogyasztók rendelkezésére - mondta Kovács Erika.

A PBT elnöke bízik abban, hogy a pénzügyi szolgáltatók maguk rendezik majd az elszámolásokkal kapcsolatos panaszeljárások jelentős részét és megmarad a 60 százalékos egyezségi arány. Az elszámolási törvény hatálya alá tartozó ügyekben a korábbi 30 nappal szemben 60 nap a panaszkezelési határidő. A szolgáltatók is a létszám és az infrastruktúra bővítésével készülnek e feladatok jelentős növekedésére - fűzte hozzá.

A további tervekről elmondta, szeretnék bővíteni azok körét, akik a PBT-hez fordulhatnak. Most erre csak a magánszemélyeknek van lehetőségük, de hasonló ügyleteik miatt indokolt volna, ha a fogyasztó fogalmát kiterjesztenék, s a pénzügyi békéltetést az egyéni cégek, egyéni vállalkozók, mikrovállalkozások, a növekedési hitelprogram hatálya alá tartozó kkv-k is igénybe vehetnék. Ehhez azonban törvénymódosításra van szükség.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!