Immár megszokottnak mondható, hogy az Európai Unió tagállamai nagyjából egyidőben közlik negyedéves GDP-adataikat. A szerda reggel megjelent magyar statisztika pozitív meglepetést okozott, azonban nem mindenhol ilyen rózsás a helyzet: a balti országok, illetve az adósságválsággal küszködő államok továbbra is visszaeséssel számolhatnak.
Lassan kettészakad a régió
A térség gazdaságait általánosan a továbbra is gyenge belső kereslet - ezen belül a feldolgozóipari termékek iránti kereslet némi élénkülése - jellemzi. A magukhoz térő gazdaságoknak egyelőre az export ad lendületet, hazánk is elsősorban a kivitelnek köszönhette stagnálását.
A régióban továbbra is a szlovákok járnak az élen, északi szomszédunknál éves szinten 4,6 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye az első becslés szerint. A tavalyi utolsó negyedévhez képest 0,8 százalékkal bővült a szlovák gazdaság. Az elemzők 0,3 százalékos negyedéves összehasonlítású és 4,5 százalékos éves bázisú növekedést vártak az első negyedévre.
A cseh gazdaság 1,2 százalékkal nőtt, így ők is előttünk tartanak. Negyedéves összehasonlításban a növekedés 0,2 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévi, 0,7 százalékról. Tavaly 4,1 százalékkal csökkent a cseh GDP.
Hazánk nagyjából a középmezőnyben tartózkodik 0,1 százalékos növekedésével. A KSH és az Eurostat közös becslése szerint 2009 negyedik negyedévéhez képest 0,9 százalékos volt a növekedés, ami már a gazdaság határozott felgyorsulását jelzi. Az elemzők a pozitív meglepetés hatására módosíthatják éves előrejelzésüket is, Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője az mfor.hu kérdésére például már azt sem zárta ki, hogy akár másfél százalékkal is nőhet idén a magyar gazdaság.
A lemaradók között van a régióban Románia és Bulgária. A román gazdaság a tavalyi 7,1 százalékos éves zuhanás után további 2,6 százalékkal esett vissza az első negyedévben. Negyedév/negyedév alapon 0,3 százalékos volt a csökkenés délkeleti szomszédunknál. Ráadásul a román kormány komoly megszorításokat jelentett be, többek között a nyugdíjakat és a közalkalmazottak fizetését csökkentik jelentősen, ezért a belső fogyasztás várhatóan jó darabig nem áll még talpra.
Hasonló helyzetben van Bulgária, mely 4 százalékkal csökkenő gazdasági teljesítményről számolt be az év első három hónapját illetően azok után, hogy tavaly egész évben 5 százalékkal esett a GDP. A régiós országok közül Lengyelország még nem közölte első negyedéves becslését, a nemzetközi elemzők azonban arra számítanak, hogy az eddig válságálló lengyel gazdaság növekedése megtorpant az év elején, 2,5-2,8 százalékkal növekedhetett.
Bajban a baltiak és a görögök is
Tőlünk nyugatra a németek közölték ma első negyedéves adatukat: a német gazdaság a tavalyi első negyedévhez képest 1,6 százalékos növekedést produkált, míg negyedév/negyedév alapon 0,2 százalékkal bővült. Ez hazánk számára azért különösen fontos, mert Németország az egyik legfontosabb felvevőpiacunk, így a magyar export erősen kapcsolódik a német konjunktúrához.
Szintén szerdán közölte statisztikáját Franciaország, mely 0,7 százalékos növekedésről számolt be. A tavalyi utolsó negyedévhez képest tapasztalt 0,1 százalékos bővülés elmarad a várt 0,3 százaléktól.
A románokon és a bolgárokon kívül a balti államok vannak még bajban: Lettországban 5,1 százalékkal, Litvániában pedig 2,8 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye az első negyedévben. Ez azonban nem meglepő, várható volt, hogy ezek az országok lassabban állnak majd talpra a tavalyi közel 20 százalékos zuhanás után.
Az utóbbi hetek európai főszereplőjének számító Görögországban 2,3 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye, hasonló volt a mínusz Cipruson is. A nemzetközi szakemberek szerint az adósságválsággal küszködő államok idén még visszaesésre számíthatnak a megszorítások miatt, így elképzelhető, hogy az év hátralevő részében a portugálok és a spanyolok is a lemaradók közé kerülnek.
Beke Károly
Menedzsment Fórum