A DBMSZ álláspontja ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) javaslata a dohánytermékek fogyasztói árképzésének állami szabályozására felveti az alaptörvény-ellenesség lehetőségét.
Az OKSZ a dohánytermékek fogyasztói árképzésének állami szabályozásával kívánná biztosítani a dohány-kiskereskedelem gazdaságossá tételét. Kedden nyilvánosságra hozott javaslatuk szerint a dohány-kiskereskedelem hozzávetőleg 10 százalék árrést igényelne a jelenlegi 4-5 százalékos árrés helyett, amely mellett a dohányeladás a kereskedők számára veszteséges.
A dohányipari szövetség szerint amennyiben ez a javaslat a kereskedelmi árrés meghatározásán túl a fogyasztói árak állami meghatározását jelenti, az sérti az alaptörvényben foglalt, a vállalkozás szabadságára vonatkozó alapelvet, valamint a tulajdonhoz való jogot.
A DBMSZ közleményében emlékeztet, hogy a cigaretta árának több mint 80 százalékát a jövedéki adó és az áfa teszi ki, amelyre a forgalmazóknak nincs befolyása. A 3,5-5 százalékos árrés tehát a nettó ár közel negyedét jelenti, amely megfelel vagy meg is haladja a Magyarországon a kiskereskedelemi forgalomban levő termékeknél alkalmazott átlagos árrés mértékét. Hozzáteszik, hogy a dohánytermékek fogyasztói árából a gyártók és forgalmazók részére fennmaradó rendkívül alacsony bevételi hányad és a fogyasztók alacsony fizetőképessége miatt az iparági szereplők jelenleg csak nagyon alacsony jövedelmezőséggel vagy veszteségesen tudnak működni.
A dohányipari szövetség úgy véli, hogy a kiskereskedelmi árrés OKSZ által javasolt növelése csak a fogyasztói ár drasztikus emelése útján lehetséges, ez viszont növelheti a feketepiacot, ami nem csak állami bevételkiesést eredményez, de csökkenti a trafikosok bevételi alapját is.
A DBMSZ határozott álláspontja, hogy a legális piac méretének megőrzése minden iparági szereplő és az állam együttes érdeke, és az árréssel kapcsolatos gondolkodásnak nem szabad annak százalékos mértékére korlátozódnia, sokkal inkább az árrés tömegét előállítani képes legális forgalom megőrzését kell szem előtt tartani.
MTI