3p

Idén a várt 2,2 százalék helyett 1,8 százalékkal, míg 2012-ben a korábban becsült 1,8 százalék helyett 2,3 százalékkal eshet vissza a portugál GDP - mondta Pedro Passos Coelho, Portugália pénzügyminisztere a Dow Jones üzleti hírügynökségnek adott hétvégi interjúban.

A miniszterelnök elmondta: a világgazdaság növekedési ütemének lassulása hatással lesz a gazdaság jövő évi teljesítményére, ugyanakkor a 2011 első félévi, vártnál kedvezőbb teljesítmény miatt idén a korábban becsültnél kevesebbel eshet vissza a portugál GDP.

Coelho bár óva intett attól, hogy Görögország esetében már most csődről beszéljenek, arra hívta fel a figyelmet, hogy egy bekövetkező összeomlás első körben Portugáliát és Írországot, míg második körben Olaszországot és Spanyolországot veszélyeztetné. "Ha benne van a pakliban a görög csőd, akkor jobban örülnénk annak, ha csak egy év múlva következne be, mivel addigra Portugália jobban meg tudná erősíteni gazdaságát és végrehajthatná a mentőcsomagban vállalt intézkedéseket" - fogalmazott a miniszterelnök.

A portugál kormányfő szerint egy görög államcsőd lenne az első lépés az euróövezet szétesésének irányában. Hangsúlyozta: Görögországnak konkrét és azonnali lépéseket kell tennie az állami vállalatok privatizációjának, az állami kiadások csökkentésének, illetve a kiigazítási csomag végrehajtásának érdekében.

Coelho arról tájékoztatott az interjúban, hogy a munkanélküliségi ráta várhatóan 13,3 százalékon tetőzik majd 2013-ban, ami több mint egy százalékponttal magasabb a jelenlegi 12,2 százalékos szintnél. A növekedés is várhatóan abban az évben indul be, 1,2 százalék lesz - tette hozzá. A miniszterelnök szerint a kivitelnek jelentős szerepe lesz a sokkhatások kiküszöbölésében és a növekedés fenntartásában, mivel a belső kereslet továbbra is gyors ütemben csökken.

A madeira-szigeti elhallgatott adóssággal kapcsolatosan a kormányfő kijelentette, hogy a kormány számára is meglepetésként hatott a korábban közölteknél nagyobb költségvetési rés, és ez "kérdéseket vetett fel az ország szavahihetőségével kapcsolatosan". Coelho arról tájékoztatott, hogy a kormány vizsgálata még mindig zajlik az ügyben, és a jövő hét végére várható pontos eredmény.

Korábban a portugál jegybank 1,1 milliárd eurós adósságtöbbletet állapított meg a madeira-szigeti autonóm régió költségvetésében, amelyet a helyhatóság korábban nem jelentett be. A jegybank akkori jelentése szerint az összeg mintegy 0,3 százalékkal emeli a portugál költségvetési hiányt.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!