A nagy számok törvénye alapján nem tartom egyáltalán kizártnak azt, hogy lenne olyan, a cikk leadjében említett személy, aki bőven megelégszik a közmunkával, azt azonban nem hiszem, hogy rájuk a kvázi ajándékfizetés ösztönzően hatna. Akik meg törnének előre, na azoknak sem jelenthet igazán segítséget az elhelyezkedési juttatás.
Nem szeretném bántani a döntéshozókat, de
nagyon felületes gondolkozásra vall az, hogy úgy vélik, a néhány havi el nem végzett munkáért adott fizetés munkavállalásra ösztönzi az egyént.
Egy dolgos és a realitások talaján álló személy tisztában van vele, hogy a közfoglalkoztatási program véges, az neki csak átmeneti segítséget nyújthat, ezért minél előbb munkát kell találnia. Persze, már amennyire ez lehetséges egy napi 8 órában végzett közmunkás pozícióban. Tehát adott személy önmagától is elhelyezkedésre törekszik, az ajándékfizetés viszont nem fog hirtelen olyan munkaadót teremteni, aki alkalmazni tudja, és nem teremt hirtelen munkahelyet sem. Eleve az ajándékfizetés miért is ösztönözné bármire is egy munkaadót? Már pedig a munkahelyet ők teremtik, ők fogják kifizetni a dolgozó bérét és utána a járulékokat. Az számukra jelent költségnövekedést.
A probléma tehát sokkal inkább a munkaadói oldalon rejtőzik és nem abban, hogy a kényelem és a biztos pénz miatt mindenki ki akarja tölteni a közfoglalkoztatási programját.
Miért tenné, ha lenne lehetősége kvalifitásainak megfelelő munkát végezni a közmunkásbérnél nagyobb fizetésért?
Ott, ahol sok a közmunkás, jellemzően magas a munkanélküliség is, aminek oka részben a munkahelyek hiánya. Jól látszik ez egy korábbi cikkünk ábráján is, miszerint például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az idei első félévben a létrehozott új munkahelyek több mint 90 százaléka a közfoglalkoztatási program keretében jött létre.
Nagyon egyszerűen lefordítva a helyzetet, 90 közmunkás versenyez 10 piaci munkahelyért. Most viszont jön majd az elhelyezkedési juttatás, és hirtelen fordulnak az arányok, 10 közmunkás lesz 90 piaci munkahelyre? Nem.
A kialakult helyzetnek oka van és az egyáltalán nem a közmunkások munkakeresési szándékán alapszik. Most, ha nagyon gonosz szeretnék lenni, mondhatnám, hogy olyan ez az egész, mintha a sok közfoglalkoztatásról készült tanulmányból csak az jutott volna el a döntéshozók tudatáig, hogy "benne ragadnak az emberek a közmunkában", az eredmények többi része pedig valahol elkeveredett az éterben. Nevezetesen a munkahelyek hiánya, a kereslet és kínálat közötti eltérések, illetve az, hogy a 8 órás közmunka mellett igen nehéz a munkakeresés.
Éppen ezért lenne sokkal hatásosabb az, ha a döntéshozók a vállalkozásoknak nyújtanának segítséget a munkahelyteremtésben, a létszámbővítésben vagy járulékkedvezmények révén (vannak már most is ilyenek, de még-még-még kell), illetve ha emellett a közfoglalkoztatásra fordított pénzek egy része az átképzésekre, a kereslet és kínálat összehangolására menne.
Miről van szó?
A november 10-én megjelent kormányrendelet értelmében 2016 januárjától a kormány bevezeti az elhelyezkedési juttatást, amit olyan közmunkások igényelhetnének, akik a közfoglalkoztatási programjuk ideje alatt el tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. Vagyis a munkába állás után megkapnák azt a bért, ami még a közfoglalkoztatási programból hátralévő időre járna.
A cél pedig az lenne, hogy növeljék a közmunkások elhelyezkedési rátáját, vagyis azok arányát, akik az elsődleges piacon el tudnak helyezkedni. Jelenleg ez mindössze 13 százalék körül mozog, ami akárhogy is nézzük, igen alacsony szám, és bár nem látunk a döntéshozók fejébe, de csodálkoznánk, ha ők elégedettek lennének ezzel az eredménnyel.
Székely Sarolta
mfor.hu
