3p

26 095 milliárd forint volt 2009-ben hazánk bruttó nemzeti összterméke, mindez egy főre vetítve 2,6 millió forintot jelent - derül ki a statisztikai hivatal szerdán reggel közölt végleges adataiból. A számokból immár véglegesen megállapítható, hogy 2009-ben 6,3 százalékkal csökkent a hazai gazdaság teljesítménye. Elsősorban a negyedik negyedév vártnál jobb eredményének volt köszönhető, hogy a csökkenés kisebb volt, mint amit a kormány előzetesen kalkulált. Mfor.hu-háttér.

A végleges adatokból is az derült ki, hogy a negyedik negyedévben 4 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye 2008 hasonló időszakához képest, 2009 egészében pedig 6,3 százalékos volt a visszaesés.

Termelésben maradtunk le


A végleges adatokból az is kiderült, hogy az ágazatok teljesítménye 14,4 százalékkal, a szolgáltatásoké 2,3 százalékkal romlott, a háztartások fogyasztása 6,7 százalékkal, a beruházások pedig 6,5 százalékkal estek.

Az export 9,1 százalékos, míg az import 15,4 százalékos csökkenést mutatott. A teljes évben a kiugróan nagy külker többlet 5,1 százalékkal javította a GDP értékét.



"A fenti adatok kapcsán továbbra is csak azt lehet kiemelni, hogy az EU-s átlagnál nagyobb mértékű magyar recessziót egyedül a külkereskedelmi aktivitás húzza fölfelé, míg a tartósan gyenge belső kereslet nyomás alatt tartja azt. Az adatok fényében tehát ismét csak azt érdemes megjegyezni, hogy a magyar gazdaság kilábalása a recesszióból hosszan elnyúló lesz" - olvasható az Equilor villámhírében.

A negyedik negyedévben is elsősorban a termelés gyenge tevékenysége okozta a 4 százalékos csökkenést a gazdaságban. A mezőgazdaság, az ipar és az építőipar hozzáadott értéke 7,9 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben, ami 2,2 százalékot ”tett hozzá” a 4 százalékos visszaeséshez. Ezen belül a mezőgazdaság teljesítménye a tavalyi magas bázis miatt 15,5 százalékkal romlott, az ipar 7,4 százalékkal, míg az építőipar 5,5 százalékkal zsugorodott. A szolgáltatások összértéke 1,7 százalékkal esett vissza, ami 0,9 százalékpontos csökkenést tett hozzá a ”közöshöz”.

A kiigazítatlan adatok alapján a gazdasági teljesítmény ötödik negyedéve csökken az előző év azonos időszakához viszonyítva, de a csökkenés üteme 2009. III. negyedéve óta mérséklődik.

A harmadik negyedévben jöhetnek az első pluszok

Az Equilor szakemberei már az előzetes adatok megjelenésekor rávilágítottak, hogy szerintük az idei harmadik negyedévben nőhet először a hazai gazdaság teljesítménye év/év alapon. Ugyanakkor a munkaerőpiac fellendülése csak több hónapos késéssel követheti majd a gazdaság fellendülését, ahogy máshol is.

"Magyarán, bár papíron az év második felében ismét fejlődni fog az ország, azt továbbra is a külső kereslet generálja majd, nem pedig a nemzetgazdaságban létrejövő új munkahelyek és az ezek nyomán megnövekvő fogyasztóképes belföldi kereslet. Itt jegyeznénk meg, hogy egy ma reggel megjelent másik adat a magyar gazdaság fő exportpiacán, Németországban az import várton felüli felfutását mutatta, amely némileg meggyorsíthatja a magyar gazdaság kilábalását már az idei első negyedévtől kezdve" - teszik hozzá az Equilor elemzői.

A kormány konvergenciaprogramjában az idei évre 0,2 százalékos gazdasági csökkenést jelzett előre, az elemzők nagy része hasonló, stagnálásközeli állapotra számít 2010-ben.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!