TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Bár az előtörlesztési díjakat maximálnák az új előírások, a bankok más címeken is terhelhetik az adósokat, írja a Napi Gazdaság.

A fedezetcsere díja (a refinanszírozó jelzálogbank díja) jelzáloglevél-kamattámogatású kölcsönök esetén a Budapest Bank (BB) kondíciós listája szerint ötezer forint, úgynevezett ingatlan-felülvizsgálati díj, plusz a folyósított összeg két százaléka, de minimum 100 ezer forint - más bankoknál akár négyszázalékos díjra is van példa -, ami a szerződésmódosítási díjjal együtt fizetendő. Utóbbit a szigorítások után sem úszhatják meg az adósok. A bankok persze elég találékonyak. Például a CIB-hitel a futamideje alatt az ügyfél kérésére szerződésmódosítással nem járó események (ilyen lehet a hozzájárulás ranghely előzetes biztosításához, illetve a vagyonbiztosítás cseréje) után tízezer forintot számít fel. Fedezetmódosításért az AXA 15 ezer forintot kér. Az Ersténél igazoláskiállítási díj fennálló tartozásról a fennálló összeg 0,1 százalékába, de minimum ötezer forintba kerül. A K&H szenzációs forinthitelénél külön megfizetteti a szerződésmódosítási kérelmet is (a díjak itt, csakúgy, mint az OTP-nél, hiteltípusonként elég jelentősen eltérnek). Végtörlesztés esetén az MKB (akad termék, amelynél az amúgy 75 ezer forintos díj felett) még 50 ezer forintos zárlati költséget számít fel. Néhány ezer forintos, különböző címeken felszámított, a szerződéseket szintén érintő díjtételek több hitelintézetnél is felbukkannak.

Meglepő módon az Allianz Banknál a kondíciós listában azt található, hogy teljes előtörlesztés esetén az előtörlesztés napja nem eshet a kölcsönszerződésben meghatározott törlesztési napra. Amúgy az Allianz azok közé a piaci szereplők közé tartozik, amelyeket kevésbé érinthet kellemetlenül az új szabály. Itt ugyanis az előtörlesztés díja eddig is egy százalék volt. A bankok által most felszámított díjak alapján egyébként az új szabály nem minden esetben lehet kedvezőbb. Például az ötvenezer forintos előtörlesztési díj az ötmillió forintot meghaladó kifizetések esetén kedvezőbb, mint az egy, pláne 1,5 százalék (utóbbi a jelzáloghiteleknél érvényes). Ezt a mértéket akkor szabnák meg, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel hitelszerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam meghaladja az egy évet. Amennyiben a hátralévő idő ennél rövidebb, akkor a díj csak fél százalék lehet. Az adóst ilyen módon terhelő költségek ráadásul nem haladhatják meg az előtörlesztés időpontja és a hitel hitelszerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra fizetendő hitelkamat összegét az előtörlesztés időpontjában érvényes feltételek figyelembevételével. Ez utóbbi kitétel vonatkozna a jelzáloghitelekre is.

Akadnak persze esetek, amikor a tervezett szabály csak jobb lehet. Az AXA-nál a devizaalapú lakáskölcsön esetében három százalék a díj. Ennyit akkor kérnek, ha az előtörlesztés a kamatperiódus fordulónapján történik és az előtörleszteni kívánt összeg nem haladja meg az esedékes tőketörlesztés után fennálló tőketartozás 30 százalékát, valamint ha a teljes előtörlesztés a bank saját hitelkiváltásával megy végbe.

A javasolt új előírások között azonban akadnak nem elhanyagolható egyéb elemek is. A jogszabály tervezete szerint a hitelező akkor jogosult az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetleges, méltányos és objektíve indokolt költségeinek megtérítésére, ha az előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor a hitelkamat rögzített (ez változó kamatozás esetén a kamatperióduson belüli időszakot is jelenti). Néhány bank gyakorlata egyébként jelenleg is kitüntetetten kezeli a kamatperiódus végét (díjmentesen lehet például előtörleszteni). A javaslat szerint viszont a kamatperiódus fordulónapján teljesített előtörlesztés esetén költségtérítés nem illeti meg a hitelezőt.

Talán elsőre furcsának tűnik az az előírás, hogy a rendelkezés minden fogyasztó számára alanyi jogon akarja biztosítani, hogy a hitelt akár részlegesen, akár teljesen előtörleszthesse. A mostani banki gyakorlat alapján azonban ez nem annyira evidens. Például a BB kondíciós listájában megszabja, hogy évente legfeljebb kétszer rendezheti korábbi adósságát ügyfele, és ilyen esetben is az előtörlesztésnek el kell érnie a félmillió forintot. Az AXA-nál ez az összeg 200 ezer forint, írja a Napi.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.