Körtvélyessy László, aki miniszteri biztosként irányítja a tervek szerint civil-állami összefogással létrejövő pénzintézetet, a lapnak elmondta: jelenleg a koncepció kidolgozásán, véglegesítésén dolgoznak, ha ez megvan, várhatóan egy-két hónapon belül dönthet a kormány arról, hogy az állam megalapítja-e a Webbankot.
A jogszabályi háttér megvan ahhoz, hogy az állam részesedést szerezzen a Webbankban vagy bármely más pénzintézetben. A parlament decemberben elfogadta az államháztartásról szóló törvény módosítását, amely kiegészült azzal a szabállyal, hogy az állam az alaptőke felemelésével, a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított előirányzat terhére tulajdonosi részesedést szerezhet magyarországi székhelyű bankokban.
Az induláshoz és a megfelelő stabilitás biztosításához hatmilliárd forint tőkére van szükség - mondta a miniszteri biztos. Amennyiben a kormány a Webbank mellett dönt, először létrehozza a pénzintézetet és befizeti a rá eső közel hárommilliárd forintot, majd ezt követően indulhat a civil tőkegyűjtés, amiben a magánszemélyek és vállalkozók mellett önkormányzatok és külhoni magyarok beszállására is számítanak. A miniszteri biztos szerint a működéshez szükséges forrásokat akár kötvénykibocsátással vagy szindikált hitelből is fedezni lehet majd.
MTI