2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Óvatos, prudens monetáris politikát kell folytatnia a jegybanknak az előttünk álló időszakban, és el kell kerülni, hogy a forint esetleg hirtelen és jelentősen gyengüljön - mondta Bártfai-Mager Andrea, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja kedden a Napi Gazdaság című napilap konferenciáján, Budapesten.

Úgy vélte: a monetáris tanácsnak az infláció alakulását tekintve inkább a másodkörös hatásokra kell figyelnie, mint az első körös kockázatokra, hatásokra, mert az utóbbiakra az egyszeri költségsokkok gyakorolnak inkább hatást. Ilyen például az adómértékek emelése vagy az élelmiszerárak alakulása, de a másodkörös hatások alakíthatják például a középtávú növekedési kilátásokat.

Arról is szólt, hogy az eddigi kamatmérséklések nem befolyásolták a forint árfolyamának alakulását.

Hozzátette: a magyar infláció alakulása az alapfolyamatokat tekintve nem annyival rosszabb a régió más országaiban tapasztalt pénzromlási trendeknél, mint az a közvélekedésben tapasztalható.

A konferencia kerekasztal-beszélgetésén szóba került a hazai bankrendszer helyzete is.

Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség alelnöke elmondta: a tranzakciós illeték bevezetése eltérő üzletpolitikát eredményez az egyes bankok részéről, és ugyanígy eltérően reagálnak majd a lakossági ügyfelek, a kis- és közepes vállalkozások és a nagyvállalatok. Vannak bankok, amelyek minden bizonnyal valamilyen szinten beszámítják majd díjpolitikájukba azt - tette hozzá.

Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója tévedésnek nevezte, hogy a magyarországi hitelintézetek tőkét vontak volna ki az országból, sőt, tavaly a legnagyobb hazai hitelintézetek anyabankjai voltak a legjelentősebb magyarországi tőkebefektetők.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!