2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Magyarország arra számít, hogy a második negyedévben köt elővigyázatossági hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.

A Reutersnek nyilatkozó szakpolitikus "túl borúlátónak" értékelte azt a néhány szakértői véleményt, hogy a szerződést csak június végére sikerül tető alá hozni. Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország továbbra is a gyors megállapodás híve, egyben annak a véleményének adott hangot, hogy minden félnek az  érdekében áll, hogy amilyen gyorsan csak lehet, megszülessen a szerződés.

Az NGM államtitkára üdvözölte a forint utóbbi időszakban bekövetkezett erősödését, azt hogy már 300 forint alatt áll az euró. Álláspontja szerint a folyamat kedvező a költségvetés szempontjából, és azt mutatja, hogy nagyobb a bizalom Magyarország iránt. 

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy Magyarországnak mintegy 5 milliárd eurónyi adósságot kell megújítania az idén, Cséfalvay Zoltán azt mondta: ésszerű, hogy a külföldi pénzpiacok megcsapolására az IMF-fel kötendő megállapodás után kerüljön sor. Másrészt azonban figyelembe kell venni a jelentős piaci keresletet, továbbá a piaci hullámzásokat. A Reuters jelentése szerint Cséfalvay Zoltán nem zárta ki egy korábbi, a megállapodás létrejöttét megelőző devizakötvény- kibocsátás lehetőségét.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!