2p

A külkereskedelmi többlet jelentős - 87 százalékos - éves szintű csökkenéséről számolt be a kínai fővámhivatal (GAC) hétfőn, amikor az áprilisi számokat ismertette.

A kínai export az év negyedik hónapjában megközelítette a 120 milliárd dollárt, 30,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest és 6,3 százalékkal a márciusihoz képest. Az import ugyanebben az időszakban meghaladta a 118 milliárd dollárt, ami megközelítően 50 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év ugyanazon időszakához képest.

A külkereskedelmi forgalom meghaladta a 238 milliárd dollárt, 39,4 százalékkal nőtt. Az első négy hónapban 42 százalékot meghaladóan bővült a forgalom, megközelítette a 856 milliárd dollárt. Január és április között a kínai export 29 százalékkal, míg az import 60 százalékkal emelkedett. Az első négy hónapban a többlet 16,11 milliárd dollár, ami 78,6 százalékos visszaesést jelent 2009 első négy hónapjával összehasonlítva.

A januártól áprilisig terjedő időszakban továbbra is az Európai Unió volt Kína első számú kereskedelmi partnere, a forgalom elérte 137,77 milliárd dollárt, ami 34,6 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A Kína és az Egyesült Államok közötti forgalom 25 százalékkal bővült, értéke 107,18 milliárd dollár volt. Japán a kereskedelmi partnerek rangsorában az ASEAN-országoktól (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) átvette a harmadik helyet; a négy hónapban 37 és fél százalékkal nőtt a két ország közötti forgalom, s elérte a 88,66 milliárd dollárt, éves összevetésben 34,6 százalékkal emelkedett. A kínai kereskedelmi deficit Japán vonatkozásában több mint kétszeresére nőtt, elérte a 17,72 milliárd dollárt.

Kína rekord hiányt mért az első négy hónapban az ASEAN-országokkal folytatott kereskedelmi forgalomban is, 5,87 milliárd dollárt. Egy évvel korábban a többlet 830 millió dollár volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!