2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Szinte kivétel nélkül drágultak a devizakiváltó forintkölcsönök az azenpenzem.hu összeállítása szerint.

A drágulást egyebek mellett a forintkölcsönök referenciaként használt pénzpiaci mutatójának (Bubor) emelkedésével indokolják: az ajánlatok kidolgozásakor érvényes három és hathavi Bubor 6,1-6,14 százalék volt, pénteken viszont előbbi 6,99 százalékon, utóbbi pedig 7,23 százalékon állt, ami automatikusan jelentkezik a teljes hiteldíj mutatókban (thm).

Akadt bank és takarékszövetkezet is, amelyik ezen felül is emelt. A K&H a felárat növelte meg 50 bázisponttal, az OTP újabb, nagyobb terhet jelentő sávot vezetett be. A Kis-Rába menti Takarékszövetkezet átállt a jegybanki alapkamatról a következő évben már kötelező Buborra. A referencia változtatását azonban drágítással is összekötötte, a korábbi 11,2 százalékos hiteldíj 12,03 százalékra emelkedett. Az FHB-nál a pénzpiaci folyamatokat követve a thm majdnem egy egész százalékponttal nőtt, ugyanezen okból az OTP-nél mától 0,33 százalékponttal kerül többe a devizakiváltó hitel.

A végtörlesztési kölcsönöknél – állapította meg az ajánlatokat folyamatosan nyomon követő portál – változás még, hogy a zirci takarék már nem kínál saját konstrukciót, a legjobb feltételt adó répcelaki pedig (ahol a nem körzetbeliektől december közepéig türelmet kértek) teljesen leállította a kérelmek befogadását.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!