2012. október 30. 05:31

Az egykori miniszter egy hétfői rendezvényen elismerte, hogy az infláció magasabb a kormány előzetes várakozásainál, emellett szerinte a beruházások elmaradása már önmagában elég ahhoz, hogy problémát okozzon. Mfor.hu-tudósítás.

Késett Európa

A hétfőn Pécsett megrendezett konferencia első felében a világhírű közgazdász, John Lipsky osztotta meg véleményét Európa és Magyarország kilátásairól (szerk.: erről szóló tudósításunkat itt olvashatják), majd a délután második felében magyar szakemberek beszélgettek az IMF egykori vezérigazgató-helyettesével a témáról.

„Az Európai Unió vezetőségének túl sokáig tartott, hogy ráébredjen a krízisre, sokáig csak a pénzügyi válságra figyeltek, mostanra viszont nyilvánvaló, hogy a helyzet politikai válaszokat is igényel” - kezdte hozzászólását Fellegi Tamás. Az egykori fejlesztési miniszter szerint a válság következtében erősödnie kellene a szolidaritási, kohéziós alapelvnek a tagállamok között.

Egykori IMF-főtárgyalónk úgy véli, hogy 2003 és 2007 között volt a közép-európai fejlődés aranykora, akkor voltak esélyek a régió országai előtt, ezekkel a lehetőségekkel Magyarország élt is. Ennek az időszaknak azonban már vége – tette hozzá.

Fellegi szerint meglepő volt, ahogy a pénzügyi világ eleinte reagált a válságra, hiszen akkor mindenki a deregulációról beszélt, most pedig épp ennek ellenkezőjéről, egy hatékonyabb pénzügyi felügyeletről, a tagállami szuverenitás részleges feladásáról beszélünk. Szerinte ez utóbbit mindenképpen meg kell lépnie Európának, enélkül nem lesz megoldás.

Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egykori elnöke azt emelte ki hozzászólásában, hogy az eurózóna jelenleg súlyos strukturális problémákkal küszködik, ugyanakkor szerinte a válságmenedzselés gyengesége egyben az ereje is, mivel minden tagállam esetében demokráciáról beszélhetünk.

John Lipsky szerint a különböző méretű országok uniójában általános probléma, hogy a kicsik attól félnek, hogy érdekeik elsikkadnak a nagyok mellett, ez a jelenlegi eurózónában is megfigyelhető. Az amerikai közgazdász szerint egyensúlyt kell találni az európai döntések terén, most ugyanis minden tagállamnak vétójoga van, ami akár „katasztrófához is vezethet”.

Vannak rossz irányba mutató jelek

„Megfogadjuk a tanácsokat, próbáljuk növelni a versenyképességünket, de ehhez megfelelő politikai és gazdasági környezet kell” - utalt Lipsky korábbi előadására Fellegi. Szerinte az elmúlt két évben a kormány sikeresebb volt a költségvetési konszolidáció terén, mint a fenntartható növekedés és a versenyképesség javításában.

„A kép jelenleg nagyon vegyes, sajnos az infláció magasabb az általunk vártnál, és vannak más számok is, melyek nem a jó irányba mutatnak. Ilyen például a befektetések alacsony szintje, mely önmagában elég lenne, hogy gondot okozzon” - vázolta fel a volt miniszter. Szerinte a következő évek nagy kérdése az lesz, hogy a befektetők most csak elhalasztják befektetési döntéseiket, vagy egyáltalán nem akarnak Magyarországon befektetni.

A kedvezőtlen jelek mellett azt hozzátette a szakember, hogy a jövőben ha a német gazdaság ismét felpörög, Kína pedig egyre több német terméket tud felszívni, akkor mi is talpra állhatunk, hiszen a magyar export a GDP 80 százalékát teszi ki. „Rövid- és középtávon a magyar gazdaság szempontjából a legfontosabb az egészséges bankrendszer” - hangzott az újabb meglepő kormánypárti kijelentés.

A magyar gazdaság kapcsán Bod Péter Ákos hozzátette: vannak olyan strukturális problémáink, melyeket orvosolni kell, példaként emelte ki azt, hogy a közepes méretű magyar vállalkozások nem tudnak kilépni az exportpiacokra, emellett szerinte gond, hogy a magyar vállalkozói réteg nagyon kis része lép ki a tőkepiacokra, „nem mernek kockáztatni” a vállalkozók.

„A közép-európai régió számára most a legnagyobb kihívás az, hogy a német gazdaság is elkezdett vészesen lassulni, ez azt jelenti, hogy nem könnyű évek állnak előttünk, nincs mentség az alól, hogy meghozzuk a szükséges intézkedéseket” - hangsúlyozta a beszélgetésben Lipsky.

Az amerikai vendégelőadó szerint hazánk számára a legfontosabb a versenyképesség javítása lenne. „A befektetők gyakran nem látnak erős elköteleződést a középtávú célok mellett, ezért halogatják befektetési döntéseiket. Világosan meg kell fogalmazni a célokat, és az ehhez szükséges lépéseket a gyakorlatban is meg kell tenni” - reagált Fellegi szavaira a szakember.

Beke Károly

mfor.hu

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.