3p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egyetlen árfolyamgátasnak sem lehet magasabb a törlesztő részlete, mint a 2015 januári törlesztése volt, e tekintetben a törvény egyértelműen fogalmaz - mondta Binder István a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.

A devizaadósság forintosítása után az adósoknak általában - mint korábban is szó volt róla - átlagosan 15-25 százalékkal kisebb lett a törlesztő részlete - hangsúlyozta a szóvivő.

Kifejtette, az árfolyamgátasok eleve nagyon jól jártak annak idején és most is külön szabály vonatkozik rájuk. Az állam egy nagyon nagy összegű kamatot elengedett, illetve a bankszektor magára vállalt, most pedig az elszámolás és forintosítás során gyakorlatilag a gyűjtőszámla szinte minden árfolyamgátas esetében eltűnt. Ezt követően viszont az eddigi 180 forintos helyett 256 forintos svájci frank árfolyamon kellene törleszteni. Ezért gondoskodott arról a jogalkotó, hogy a törlesztő részlet ne emelkedjen és egy külön szabállyal rendelkezett arról, hogy az elszámolás előtti utolsó hónap, 2015 januári törlesztő részlethez képest nem emelkedhet a törlesztés - hangsúlyozta Binder István.

Elmondta, az MNB, a hozzá beérkezett jelzések alapján vizsgálódni kezdett, megnézte néhány panaszos értesítőjét és valójában csak arról volt szó, hogy a hitelintézetek nagyon meg akartak felelni az elszámolási értesítőre vonatkozó szabályoknak és beírtak egy olyan sort, amely azt is megmutatta, hogy piaci alapon mennyivel  növekedne a törlesztő részlet, ha nem lenne az a bizonyos januárra vonatkozó külön szabály. Csak utána szövegesen írták oda,

"hogy ez önökre, kedves fogyasztók, nem vonatkozik, mert van az a szabály, amely januártól egy fix törlesztést ad az önök számára"

- fogalmazott a felügyeleti szóvivő.

Binder István abban az esetben javasolta, hogy az ügyfelek menjenek a bankjukhoz és első körben kérdezzék meg pontosan miről van szó, ha esetleg ez a szöveges értesítés mégsem volna a táblázat alatt, tehát a bank nem hívná fel a figyelmüket arra, hogy valójában nem nő a törlesztő részletük.

Az elszámolási értesítő kézhezvételét követő 30 napon belül lehet a hitelintézethez menni, ez a további jogi eljárások feltétele - emlékeztetett. Lehetőség van arra is, hogy az ügyfél részletes elszámolási értesítőt kérjen, és akkor azt a banknak öt munkanap alatt ki kell adnia. Ha bank nem ad választ, akkor az MNB-nél a pénzügyi békéltető testülethez kell fordulni, és ha itt sem születik megfelelő jogorvoslat, akkor nincs elzárva a bírói út sem - mondta az aktuális csatornán sugárzott interjúban az MNB szóvivője.

Eddig kevés panasz érkezett, gördülékenyen meg az elszámolás - tette hozzá. A Magyar Nemzeti Bank április 30-ig összesen 200 megkeresést kezelt, jegyezte meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!