2p

A forint árfolyamának alakulásáról közölt beszámolót pénteken a Handelsblatt című német üzleti napilap.

A forint egy kétes gazdaságpolitikát folytató ország történetét meséli című írásában Stefan Menzel, a Handelsblatt Magyarországgal is foglalkozó bécsi tudósítója kiemelte, hogy "Orbán Viktor miniszterelnök nem konvencionális gazdaságpolitikája miatt a külföldi befektetők erősen meggondolják, hogy Magyarországra vigyék-e a pénzüket". A nemzeti bank elleni "támadások", az adórendszerre vonatkozó megszegett ígéretek, vagy éppen a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása "megkérdőjelezi a budapesti kormány szavahihetőségét" - tette hozzá.

"A hibákból tanul az ember - gondolhatnánk, a forint árfolyamának alakulása viszont ennek az ellenkezőjét mutatja" - jegyezte meg Stefan Menzel. Az euró szerinte belátható időn belül 300 forint fölé drágulhat, ami mostanáig mindig akkor történt meg, amikor "igazán rosszul ment Magyarországnak". Ez volt a helyzet 2009-ben, amikor az IMF-nek kellett kisegíteni az országot. Ezúttal viszont "a forint még inkább szenvedhet, mert a kormány egyre inkább kiüresíti a nemzeti bank függetlenségét" - írta tudósító, megjegyezve, hogy Matolcsy György az utóbbi hetekben "több alkalommal is kisebb leértékelési sokkal lepte meg a forintot", és hamarosan közvetlenül is beavatkozhat a monetáris politikába, mert ő "a nagy favorit" a nemzeti bank elnöki pozíciójára.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!