4p

2011-ben teljesen kétsebességessé válhat az eurózóna: az egyik oldalon áll majd Németország, mely akár 3 százalékos gazdasági növekedést is elérhet, a többieknek viszont még a tavalyi 1 százalékot is nehéz lesz túlszárnyalni - vélik a Commerzbank elemzői. A német kilábalás a magyar gazdaság számára is jó hír lehet, azonban félő, hogy a válságadók hátráltatják majd a növekedést.

Sokan már 2010-ben kétsebességes Európáról beszéltek, a Commerzbank szerint a kontinensen idén is ez lehet a legfontosabb jelmondat. A különbséget elsősorban a magas államadósságok és a néhány helyen kialakult ingatlanbuborékok jelenthetik, melyek visszafogják majd a növekedést az eurózóna nagy részében.

A németek vihetik a zászlót

Németországban idén az átlagos felett lehet a gazdasági növekedés, a bővülés akár a 3 százalékot is elérheti - vélekednek a Commerzbank szakemberei. Az elemzők szerint jót tett a német gazdaságnak az euró tavaly tapasztalt gyengülése, ez ugyanis versenyképesebbé tette a német termékeket a világpiacon.

A német bank szakértői viszont felhívják a figyelmet arra, hogy az idei gyorsabb növekedési ütem nem jelenti egyben a potenciális növekedési kilátások javulását is, ha a körülmények rosszabbra fordulnak, akkor Németország is lassulással kell, hogy szembenézzen. Szerintük a németek hosszútávú növekedési kilátásai továbbra is 1,25 százalékon állnak, később a bővülés is közelíthet ehhez a szinthez.

A várakozások szerint az idei év második felében jelenhetnek meg az első felhők a német gazdaság egén azzal, hogy a béremelkedések üteme gyorsul majd. Ennek köszönhetően 2011 vége felé Berlinben is egyre inkább vakarhatják majd a fejüket az inflációs kilátásokat elemezve. A maginfláció azonban tartósan alacsony marad majd az előrejelzés szerint, kicsivel egy százalék felett lehet ennek üteme.

Lemaradóban Európa többi része

Az eurózóna növekedést tekintve a Commerzbank szerint a tavalyi negyedik negyedévben 0,4 százalékkal bővülhetett az országok gazdasága, nagyjából ez az ütem folytatódhat az idei év első felében is. Az egyértelműnek látszik, hogy a növekedést az ipar húzza, az ipari termékek iránti kereslet ugyanis világszerte gyorsan talpra állt a válságot követően. Ennek a keresletnövekedésnek az üteme lassulhat valamelyest a következő hónapokban, mivel a készletek fel lettek töltve világszerte.

Az elemzők szerint az eurózónát 2011-ben nem lehet majd egységes egészként szemlélni: lesznek kis országok, melyeknek gazdasága a németekkel együtt száguld majd, a perifériális országok azonban továbbra is közelebb lesznek a stagnáláshoz, mint az erőteljes növekedéshez.

Elsősorban azokban az országokban lesznek problémák, ahol komoly megszorításokat hajtottak végre az elmúlt hónapokban: a görög gazdaság idén is erőteljes visszaesésre számíthat, míg Spanyolország, Írország és Portugália stagnálásra készülhet - olvasható az elemzésben. Összességében az eurózónában 1,7 százalékos lehet az idei bővülés, de ebben benne van a már említett 3 százalékos német növekedés is.

Hogyan érint ez minket?

Elvileg a magyar gazdaság számára jó hír, ha Németország húzza Európát, ugyanis nekünk a fő felvevőpiacunk a német. A fenti leírtak tehát alapvetően pozitív növekedési kilátásokat jelentenének számunkra. A Commerzbank elemzői szerint a tavalyi negyedik negyedévben pozitív meglepetést okozott a magyar növekedés és az export, ez is erősíti az idei kilátásokat.

A hitelminősítőktől ugyanakkor "megkapta a magáét" Magyarország, és a kamatot is elkezdte emelni a jegybank, mivel emelkedtek a piaci és politikai kockázatok. A Commerzbank a fő kockázatokat a válságadókban és a magánnyugdíjpénztári befizetések átcsatornázásában látja, az elemzők szerint ezek a lépések rövidtávon befoltozzák a költségvetést, azonban hosszútávú hatásuk alig látszik.

A szakemberek szerint papíron teljesítheti hazánk az idei évre kitűzött 3 százalék alatti deficitcélt, azonban a büdzsé elsősorban az előbb említett egyszeri intézkedéseken alapul, ami kockázatot jelent.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!