2p

A banki elszámolásban érintett devizahitelesek tőketartozása minden esetben csökkenni fog - mondta Tuzson Bence, a Fidesz frakció szóvivője szerdán az MTI-nek.

A fideszes politikus rögzítette: azt biztosan tudni, hogy az érintettek 51 százalékának egyértelműen és látványosan csökkenni fog a törlesztő-részlete és 26 százaléknak körülbelül változatlan marad. Utóbbi kör az árfolyamgátba belépőket jelenti - mutatott rá, hozzátéve: ők azok, akiknek korábban már csökkent a törlesztő-részlete.

Azok esetében akik beléptek az árfolyamgátba, a gyűjtőszámlán felhalmozott összeg vagy teljesen megszűnik, vagy pedig jelentős mértékben csökken. Kitért arra, hogy van 48 ezer olyan ügyfél, akiknek hitele most fog megszűnni, mert a bank által visszafizetendő összeg nagyobb, mint amekkora a fennálló tartozás.

Tuzson Bence hozzátette: a fennmaradó 23 százalék esetében jórészt az a helyzet, hogy nem fizették a tartozásaikat, és felhalmozódott egy nagyobb összeg. Ez fog jelentősen csökkenni, de azt még nem tudják megmondani a törlesztő-részlettel esetükben pontosan milyen lesz - jelezte.

(Szerk.) A dolog előzménye, hogy az MTI tegnapi tudósítása szerint Rogán Antal arról beszélt a gazdasági bizottság ülésén, hogy a hitelesek 51 százalékának csökken, 26 százalékának pedig változatlan marad a részlete. Az MTI eredeti cikke szerint Rogán a maradék 23 százalék esetében növekedésről beszélt. A nemzeti hírügynökség később azonban javította a tudósítást és a növekedés helyett a "változásának iránya bizonytalan" kifejezést használta.

Ahogy haladnak előre a rendezési folyamatban részletesen és világosabban fogják látni a pontos számokat. Az biztos, hogy a tőketartozás mindenkinél csökken, és a 23 százaléknál sem az a helyzet, hogy nőni fog a tartozás - összegzett.

A kormánypárt szóvivője kitért arra is, hogy felmerült, ha pontosan látják a folyamatokat és azt, hogy az elszámoltatásnak milyen hatása van, vagy van olyan társadalmi csoport, amelyiknél lakásvédelmi okokból be kell avatkozni, akkor jogszabályt készítenek elő.

Ha be kell avatkozni, akkor az valószínűleg nyáron kerülhet a parlament elé és az ősszel dönthet róla az Országgyűlés - jelezte.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!