2p

A kamat ideiglenes csökkentését ajánlotta fel bajba került frankhiteleseinek az OTP Bank Románia pénteken.

A svájci jegybank csütörtökön eltörölte az euróval szembeni árfolyamküszöbét, aminek hatására a svájci frank árfolyama az előző napi 3,74-ről 4,32 lejre ugrott. Pénteken a román nemzeti bank ennél is magasabb, 4,42 lejes frankárfolyamot közölt.

A 40 szereplős romániai bankpiacon az OTP reagált elsőként a frank hirtelen drágulására: a bank felajánlotta frankhiteleseinek, hogy három hónapon keresztül 150 bázisponttal (1,5 százalékkal) csökkenti a törlesztőrészletek kamatát. Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: ezzel a lépéssel az árfolyamnövekedés többletterhének mintegy 90 százalékát a bank magára vállalja.

"Az OTP Bank Románia úgy látta etikusnak, ha a bank átvállalja a változás nagy részét. Mi ezt modelleztük egy 50 ezer frankos, 20 éves ingatlanhitelre, ami a portfólióban átlagosnak mondható és annak esetében ezzel a kedvezménnyel a bank átvállalja a változás 90 százalékát" - magyarázta a Diósi László. Hozzátette, többnyire 2009 előtti hitelekről van szó: az akkori kamatok 5-6 százalékosak voltak.

Az MTI kérdésére, hogy indokoltnak tartja-e a bukaresti kormány, vagy a parlament beavatkozását a frankhitelesek védelmében, Diósi László azt mondta: a bankrendszer stabilitását szem előtt tartva a jegybanknak és a bankoknak kell a problémáról tárgyalniuk, messzemenően figyelembe véve az ügyfelek érdekeit.

Elmondta, senkinek nem érdeke az, hogy ügyfelek tömegei váljanak fizetésképtelenné. Az előző év a stabilitás éve volt a hitelportfólió minőségében, mindenkinek érdeke, hogy ezt fenntartsuk, sőt, javulás történjen - húzta alá.

Közölte, ezért is döntöttek úgy, hogy átvállaljuk az ügyfelek többletterheit. Romániában csaknem 200 ezer lakossági ügyfél vett fel svájci frankban bankhitelt, összesen több mint 8,12 milliárd lej (578 milliárd forint) értékben, ami a romániai bankszektor kihelyezett (50 milliárd eurós nagyságrendű) hitelállományának 3,8 százalékát teszi ki.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!