2007. szeptember 19. 06:29

Az olaj ára az utóbbi hetekben ismét rekordokat döntöget. Az mfor.hu Heti Diagram sorozatában ezúttal az ICEG European Center elemzése keresi a választ arra a kérdésre, miért nincs ennek nyoma a világgazdasági növekedésben.

 

Még nincs itt a világvéve, de legyünk éberek (Mfor-montázs)

A fekete arany újabb rekordmagasságokba törő ára ismét a gazdasági hírek élére került. Az emelkedés jó ideje tart: az 1990-es évek legnagyobb részére jellemző alacsony, húsz dollár alatti árait követően 1998 decembere óta közel nyolcszorosára nőtt az olajár (lásd ábra). Ráadásul a legfrissebb elemzések (például az International Energy Agency középtávú prognózisa) hosszabb távon is magas (2010-ig a mostanihoz hasonló) árral számolnak.

Példák a múltból

Ez aggasztó lehet a világgazdaság növekedési kilátásai szempontjából, hiszen a második világháború óta a legtöbb recessziót olajár-emelkedés előzte meg. Historikus adatok alapján az olajár tíz százalékos emelkedése a GDP szintjét 0,3-0,5 százalékkal veti vissza két éven keresztül.

Másfelől a világgazdaság a dráguló energia ellenére látványos fellendülést produkált az utóbbi években: 1999-2006 között átlag 4,2 százalékos növekedést, szemben az 1990-98 közti három százalékkal. Elvesztette volna szerepét az olajár a világgazdasági növekedés alakításában?


Kereslet húzta olajárak

Az olajár és a gazdasági növekedés közötti kapcsolathoz fontos megérteni, mi okozza az olaj árának tartós emelkedését. Ebben kínálati és keresleti oldali tényezők egyaránt szerepet játszanak. Az olajtermelő országok az utóbbi évtizedekben alig bővítették termelő kapacitásaikat, másrészt időről időre a politika (például az iraki háború), az időjárás (például a Katrina-hurrikán) és egyéb tényezők is hozzájárulhattak az ár megugrásához.

Mindezeknél hosszabb távon fontosabb faktor a keresleti oldal: a világgazdaság növekvő energiaéhsége. Az elmúlt évek gazdasági hírei Kína és más fejlődő országok felemelkedéséről szóltak. Ám ezen országok nehéziparra erősebben támaszkodó fejlődése energiafogyasztásuk gyors növekedését váltotta ki: Kína egymaga felelt a világ 2003-2006 közötti olajfogyasztás-bővülésének harmadáért. Növekvő étvágyuk a nyersanyagok iránt egyébként nem csak az olaj, hanem a fémek és egyéb nyersanyagok tartósan emelkedő árában is nyomon követhető.

Javul az alkalmazkodóképesség

Több magyarázat is van arra, miért nem ártott látványosan a világgazdaság növekedésének az utóbbi évek tartós olajár-emelkedése - szemben például az 1970-es évek „nagy” olajválságaival. Ezek közül öt fő tényezőt lehet kiemelni:

1. A kínálati és keresleti oldali olajsokkok eltérő hatásúak. A kínálat hirtelen szűkössé válása (mint például az OPEC embargó 1973-ban) általában váratlanul éri a gazdaságot, míg az utóbbi évekre jellemző keresleti nyomás okozta lassabb áremelkedés több időt hagy az alkalmazkodásra.

2. A növekvő energiaárakat és szállítási költségeket bőven ellensúlyozza a Kínában és más fejlődő országokban való termelés alacsonyabb költsége. Így annak áthelyeződése összességében költségmegtakarítást, ezáltal gyorsabb növekedést (és alacsonyabb inflációt) eredményezett.

3. A világgazdaság (és különösen a fejlett gazdaságok) energiaintenzitása az 1970-es évek olajsokkjai óta jelentősen visszaesett, ráadásul az energiaigényes ágazatok jelentősége is csökkent. Emiatt a termelés és az árak érzékenysége az olaj árára mérséklődött.

4. A munkapiacok a világon sokfelé rugalmasabbá váltak, ezért a vállalatok az emelkedő energiaköltségeket szigorú bérpolitikával és létszámcsökkentésekkel is képesek voltak ellensúlyozni. A fenyegetés, hogy a termelést alacsonyabb bérszintű országokba telepítik át, hasonló fegyelmező erővel bírt.

5. A jegybankok függetlenségének és transzparenciájának erősödésével nőtt a monetáris politika infláció elleni elkötelezettsége. Ezáltal az inflációs várakozások kevésbé „ragadósak”, könnyebben letörhetők, mint korábban: így a monetáris szigorítás növekedési áldozata is csökkent. Ráadásul az olcsó kínai áruk és a rugalmasabb munkapiacok miatt az olajár inflációs hatása eleve mérséklődött.

Alkalmazkodás áldozattal

Van-e tehát félnivalónk a magas olajáraktól? Mind a közgazdasági elméletek, mind az empirikus kutatások arra utalnak, hogy a gazdaság képes tetszőleges olajárhoz alkalmazkodni egyszeri kibocsátási veszteséggel.

Ám a növekedés hosszú távú üteme nem függ az olaj árától, így a drágább olaj nem a világvége előjele. Az alkalmazkodással járó áldozat viszont függ a követett gazdaságpolitikától, így fokozott éberség javasolt.

Pellényi Gábor

tudományos munkatárs

ICEG European Center