3p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


			
		

A legjobban fizető szakmákkal az átlagfizetés többszörösét lehet megkeresni Magyarországon, viszont a politikusok keresete nagyot zuhant tavaly. Azért még így sem panaszkodhatnak.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb, lényegében az összes munkaterületet felmérő statisztikájából kiderül, hogy melyek voltak tavaly a legjobban fizető szakmák. Az átlagos bruttó kereseteket a közfoglalkoztattakkal és anélkül is felmérték, összesítésünkben azonban csak ez utóbbira fókuszálunk csak.

Ahogy a korábbi években, úgy tavaly is a legjobban fizető szakma a légi irányító volt, ahol átlagosan bruttó 1,5 millió forintot lehet havonta megkeresni, ami nettóban kedvezmények nélkül 997 500 forintot jelent. Ráadásul a légiirányítók úgy vezetik a fizetési toplistát, hogy az NFSZ felmérései alapján egy év alatt jelentős mértékben, 16 százalékkal csökkent az elérhető átlagos kereset.

(Fotó: MTI)

A listavezető szakma mögött tavaly valami egészen furcsa dolog történt. Egészen 2015-ig kimagasló mértékben a második legjobban fizetett szakma volt a politikusoké, tavaly ezt azonban 4 terület is meg tudta előzni. A dobogó második fokára ugyanis a kutatási és fejlesztési egység vezetője került bruttó 948 ezres keresettel, ami előző évhez képest 24 százalékos megugrás eredménye. Mögötte bruttó 900 ezerrel 10 százalékos növekedés után a vállalati stratégiaterezési egység vezetője szerepelt.

A törvényhozó, miniszter, államtitkár pozícióban dolgozók pedig tavaly átlagosan bruttó 813 ezer forintot vihettek haza, ami már "csak" a 6. legmagasabb fizetést jelent. A friss adatok alapján a lecsúszás nem annak köszönhető, hogy más szakmák keresete szárnyalta volna túl a politikusokét, sokkal inkább annak, hogy 2015-höz képest ezen a területen 34 százalékos keresetcsökkenést (!!!) regisztrált a foglalkoztatási szolgálat.

Jelentős átrendeződés történt tavaly a legrosszabbul fizetett szakmák körében is. Míg 2015-ben a hivatásos nevelőszülők, főállású anyák kerestek a legrosszabbul, most ezt a címet a kádár, bognár szakma szerezte meg magának. Az ezzel a munkával elérhető átlagos kereset 34 százalékkal bruttó 121 ezer forintra esett. Az 5 százalékos növekedés ellenére 126 ezres keresettel a üvegezők a második legrosszabbul fizetettek Magyarországon, akik a szaktudásuk ellenére is kevesebbet kerestek tavaly a konyhai kisegítőknél, akik bruttó 131 ezres juttatással voltak kénytelenek beérni. Utóbbi egyébként egy 10 százalékos növekedés eredménye lett. A háztartási takarítók és kisegítők pedig csak pár száz forinttal kerestek többet tavaly a 4 százalékos növekedésnek köszönhetően.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.