2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ultimátummal felérő üzenetet küldött a nemzetgazdasági tárcának a Visa Europe, amelyben közli, hogy az aránytalan bankközi jutalék miatt helyzete kritikussá vált - közölte a lap birtokába jutott információt a csütörtöki Népszabadság.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárának, Pleschinger Gyulának küldött levélben a Visa úgy fogalmazott, hogy kidolgozta stratégiáját a Magyarországról való kivonulásra.

A Visa azzal magyarázta a tervezett lépést, hogy a korábbinál kisebb bankközi jutalék (interchange-díj) miatt másfél év alatt 33 százalékkal, közel egymillió darabbal csökkent a Visa kártyák száma, és a visszaesés üteme gyorsul.

A folyamat előzménye: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2008-ban összesen 1,9 milliárd forint bírságot szabott ki a szerinte kartellként működő társaságokra és bankokra az EU-ban alkalmazott magas tranzakciós díjak miatt. Ezt követően a Visa 0,2 százalékra csökkentette a tranzakciós díjat (amelyet a fizetéskor az elfogadó bank fizet a kártyát kibocsátó banknak), míg a versenytárs MasterCard 0,6 százalékra, amelynek nyomán a bankok a nagyobb bevétel miatt sorra mondták fel a szerződést a Visával.

A Magyar Nemzeti Bank statisztikája szerint a MasterCard piaci részesedése jelenleg 80 százalék fölé emelkedett.

A Visa szerint a hamarosan egyszereplőssé váló piac azzal fenyeget, hogy a bankkártyás vásárlás jelentősen drágulhat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!