2p

Az euróövezeti válság megoldásához pénzügyi stabilitás, tagállami felelősségvállalás, a szubszidiaritás elvének megerősítése, szolidaritás és az európai intézmények demokratikus legitimációja szükséges - mondta Kopits György, a Költségvetési Tanács korábbi elnöke csütörtöki előadásában a Közép-európai Egyetemen.

Ez csupán néhány kulcsfontosságú elem, amelyet minden megoldási tervnek tartalmaznia kell, jóllehet az egyes szempontok súlya nem kötött - mondta Az euróválság: együtt maradni, vagy szétesni című előadásában. Hozzátette, hogy aligha oldja meg a válságot bármilyen megoldási kísérlet, amely nem tartalmazza ezeket az elemeket.

Kopits György elmondta: alapvető különbség a mostani válság és korábbi krízisek között, hogy a mostani több országot érint. Korábban az egy-egy országot érintő válságokat egy Nemzetközi Valutaalap (IMF) által irányított konszolidációs programmal, a kedvező nemzetközi környezettel lehetett megoldani, hiszen a válság egy kisebb térségre korlátozódott. Az euróövezeti válság ezzel szemben több országot, többdimenziós módon ível át - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: lehetne mondani, hogy egyesítsük az erőforrásainkat és úgy meg lehet oldani a válságot. De igazából ez a válság a bizonytalanság válsága: sem az egyes államok, sem a közvetítő intézmények, de a pénzpiaci szereplők sem bíznak egymásban.

Kopits György szerint az euróövezet konstrukciója egyfajta karteziánus, kristálytiszta logikát követett, csakhogy a tagállamok nem tartották be a szabályokat. Mint mondta, lehet közös monetáris politikát folytatni, ha a decentralizált költségvetési politikát "tisztán tartjuk".

A szakember szerint a külföldi jegybankok alacsony kamatszintjei kedveznek Magyarország számára, hiszen a befektetők ilyenkor azt mondják, valamit kell csinálni a pénzzel. Ilyen helyzetben jó üzlet magyar államkötvényt venni - tette hozzá. A válságmegoldáshoz azonban szükséges a fegyelmezett költségvetési politika is: erős költségvetési tanácsok és alkotmányos szinten rögzített strukturális költségvetési szabályok kellenek. "A Magyar Nemzeti Banknak van egy bácsikája Frankfurtban, de mi árvák voltunk" - utalt a Költségvetési Tanácsot érintő változtatásokra.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!