Az elmúlt két 25 bázispontos kamatcsökkentést követően a szakemberek többsége további kamatvágásra számított, hiszen a külső környezet és a magyar eszközök alakulása ezt lehetővé tette. Szeptember vége óta ugyanis jelentős romlás nem következett be sem a forint árfolyamát tekintve, sem a kötvényhozamok, sem pedig a CDS-felárban. (Sőt, jelentősen csökkentek.)

Ráadásul több olyan nyilatkozatot is lehetett a sajtóban olvasni, miszerint a jegybank kamatcsökkentő ciklusa folytatódik tovább. A bizonytalanságot ezúttal csak az okozhatta, hogy az elmúlt napok ellentmondásos hírei az IMF-megállapodást érintően megmutatták, mennyire sérülékenyek a magyar eszközárak. (A forint 285-ig gyengül az euróval szemben, illetve a 10 éves állampapírok referenciahozama is jelentősen nőtt az elmúlt napokban.) A Monetáris Tanácsot azonban ez úgy tűnik, nem tántorította el a döntésétől. és továbbra is a kamatcsökkentés révén szeretnék támogatni a gazdasági növekedés beindulását.
Feltehetően egyébként a Monetáris Tanácson belül a szavazati arány ezúttal is 4:3 arányban alakulhatott, és a külső tanácstagok leszavazták a jegybankelnököt és a két alelnököt.
mfor.hu