3p

Bár a magyar piacra mostanában az orosz-ukrán konfliktus van a legerőteljesebb hatással, azért a jövő héten is lesz néhány hazai makrogazdasági adat, amely vélhetően nem kerüli el a befektetők figyelmét. Részletes külkereskedelmi és GDP-adatot, továbbá ipari termelési és kiskereskedelmi adatokat is nyilvánosságra hoznak.

Kedden a január-júniusi időszak külkereskedelmi termékforgalmának részletes adatait ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Egyúttal a 2013. évi külkereskedelmi adatok felülvizsgálatát is közzéteszi. A hónap elején közölt első becslés szerint júniusban az export és az import euróban számított értéke 4,5, illetve 3,8 százalékkal nőtt tavaly júniushoz viszonyítva, a külkereskedelmi mérleg többlete az elemzők által vártnál magasabb, 610 millió euró lett. A részletes adatokból kiderülhet, hogy az élénkülő ipari kibocsátás mennyire jelent meg a kivitelben.

Szerdán a júliusi kiskereskedelmi forgalom adatait ismerhetjük meg a KSH első becslése alapján. A hivatal legutóbbi jelentése szerint júniusban 4,1 százalékra lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme a májusi 4,9 és az áprilisi 9 százalékos bővülés után. Szakértők a következő hónapokra további lassulást jósolnak.

Ugyancsak szerdán közli a KSH a második negyedéves GDP összetevőinek részletes alakulását. A hónap közepén kiadott gyorsbecslés szerint a bruttó hazai termék éves szinten 3,9 százalékkal nőtt az idei második negyedévben, az előző negyedévhez képest pedig 0,8 százalékos volt a gazdasági növekedés. Az adat jelentősen meghaladta az elemzők várakozását, akik az első negyedévi 3,5 százalékoshoz hasonló növekedésre számítottak a második negyedévben is. Az adat alapján hazai és londoni elemzők is úgy vélték, hogy az év egészében a korábban vártnál magasabb, 3 százalékot meghaladó lehet 2014-ben a növekedés. Néhány nappal később a kormány bejelentette, hogy 3,1 százalékra emeli az idei GDP-prognózisát az áprilisi konvergenciaprogramban jelzett 2,3 százalékról.   

Pénteken az ipari termelés júliusi alakulásáról közöl előzetes adatot a KSH. Júniusban tovább gyorsult az ipari kibocsátás, a termelés volumene 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 1,8 százalékkal nőtt májushoz képest. A KSH jelentése szerint a növekedést júniusban már nem csak a járműgyártás és a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok táplálták, hanem az élelmiszeripar és az elektronikus fogyasztási cikkeket előállító cégek teljesítménye is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!