4p

A versenyképesség növelésén alapuló gazdaságpolitikát kell folytatni a következő években, mert a következő 25 év a felzárkózás időszaka lesz - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank hétfői könyvbemutatóján.

A rendezvényt abból az alkalomból tartották, hogy megjelent a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági és monetáris politikai szakkönyvsorozatának új kötete. A Versenyképesség és növekedés című könyvet Palotai Dániel és Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatói szerkesztették, a kiadvánnyal a jegybank a hazai pénzügyi kultúra és közgazdasági gondolkodás fejlesztéséhez, valamint a kormány gazdaságpolitikájának támogatása érdekében a fenntartható gazdasági növekedésről és versenyképességről szóló közös gondolkodáshoz kíván hozzájárulni.

Matolcsy György a bemutatón kiemelte: az új kötet illeszkedik abba a sorba, amelynek első kiadványaként megjelent az Egyensúly és növekedés kötet. Az MNB elnöke rámutatott: az elmúlt két évben az osztrák gazdaság bővülésénél 2-2,5 százalékkal nagyobb ütemet produkált Magyarország, ez a növekedési ütem a következő években is tartható lesz.

Az MNB elnöke emlékeztetett: 2010 óta az ország sikeres gazdasági és pénzügyi stabilizációt hajtott végre, emellett Magyarország ráállt a tartós gazdasági növekedési pályára. Erre alapozva megvalósítható lesz az ország felzárkózása, amely elképzelhetetlen a versenyképesség javítása, növelése nélkül - mutatott rá Matolcsy György.

A jegybank elnöke hangsúlyozta: a miniszterelnök felkérésére fogtak hozzá a jegybank szakértői, hogy az ország számára felvázolják a következő öt, hosszabb távlatban pedig az eljövendő 25 év felzárkózási pályáját, amelynek során a közelmúltban megvalósított növekedési fordulat után hosszabb távon versenyképességi fordulatot kell végrehajtania Magyarországnak, mert a távlati cél Ausztria utolérése - emelte ki Matolcsy György.

Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója, az új kötet egyik szerkesztője aláhúzta: az elmúlt 2-3 évben Magyarország stabil egyensúlyi pályára állt, most az ország versenyképességének javítása kerül a fókuszba, ezért a jegybanki szakemberek a versenyképesség javítására szóló javaslatokat fogalmaztak meg. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy tartósan 2 százalék körüli növekedési többletet kell elérnie az országnak az uniós átlaghoz képest - mondta Virág Barnabás. Aláhúzta: a sikeres felzárkózás csak az állam, a vállalatok, a családok és a pénzügyi szféra együttműködésével lehet.

Palotai Barnabás, a jegybank vezető közgazdásza, a kötet másik szerkesztője kiemelte: továbbra is fontos cél a foglalkoztatás bővítése, de ehhez a munkát terhelő közterheket is csökkenteni kell, és kívánatos lenne elérni, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is növekedjék a még munkában maradók száma. Emellett ösztönözni kell azt is, hogy a közmunka rendszeréből egyre többen lépjenek át a versenyszférába - mondta a jegybank ügyvezető igazgatója.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a bemutatón kiemelte: sikeres felzárkózást csak valós teljesítménnyel lehet elérni, a kedvező az, hogy most olyan korszakát éli Magyarország, amikor a kormány és a jegybank együttműködik, segítik egymást a célok elérésében.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke pedig azt hangsúlyozta: hogy a megszorítások, a válságmenedzsment helyett a változások menedzselését kell folytatni a jövőben a felzárkózás érdekében.

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója a gazdaságot érintve a könyvet idézve rámutatott: a növekedés mennyiségi feltételei mellett a minőségi követelmények legalább annyira fontosak a versenyképesség javítása szempontjából.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!