2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az ágazati különadók ugyan fokozatosan kivezetésre kerülnek, ám az NGM közleménye szerint továbbra is azt szeretnék, hogy a pénzügyi intézmények is megfelelő részt vállaljanak a közterhekből.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arról egyeztet a bankszövetséggel, hogy hogyan lehetne egy olyan, a gazdaságpolitikai célokhoz jobban illeszkedő adószerkezetet kialakítani, amellyel a pénzügyi intézmények is megfelelő részt vállalnak a közterhekből. Ezt kedden közölte az MTI-vel az NGM. A tárca hangsúlyozza, hogy a kormány 2012 végével teljesen meg szeretné szüntetni az átmeneti jelleggel bevezetett ágazati - így a kiskereskedelmet, a telekommunikációs szektort, illetve az energiaszektort terhelő - különadókat, és a lehetőségek függvényében megkezdi a pénzügyi szervezeteket terhelő különadó fokozatos kivezetését is.

A közlemény szerint 2012. december 31-ével megszűnik a biztosítóintézetek különadó-fizetési kötelezettsége, a hitelintézetek pedig a Magyar Bankszövetséggel kötött megállapodás értelmében 2013-tól már legfeljebb csak a jelenlegi adómérték felét fogják fizetni. A Széll Kálmán Terv 2.0 keretében bevezetésre javasolt adónemek illeszkednek a kormány azon elképzeléséhez, hogy az adórendszer súlypontja a jövedelmeket terhelő adókról egyre inkább a fogyasztási, forgalmi típusú adókra helyeződjön át - áll a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!