1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Microsoft kellemes meglepetést okozott a befektetőknek a csütörtöki New York-i tőzsdezárás után ismertetett negyedéves eredményeivel: adózott profitja 5,1 milliárd dollár, részvényenként 60 cent lett az idei első negyedévben.

Ez 2 százalékkal kisebb ugyan, mint az egy évvel korábbi 5,2 milliárd dollár, részvényenként 61 cent, de a tavalyi adatot növelte egy 461 millió dolláros, részvényenként 5 centes egyszeri tétel. A szakértők a márciussal záródott negyedévre kisebb, 58 cent részvényarányos profitot vártak. A Microsoft bevétele 6 százalékkal 17,4 milliárd dollárra emelkedett, meghaladta az elemzői várakozásokban szerepelt 17,18 milliárd dollárt.

A Windowsból és Windows Live programokból származó bevétele 4 százalékkal 4,62 milliárd dollárra emelkedett az év első negyedévében, de ezen kívül a cég szerint a vártnál jobb eredményhez hozzájárult a Windows 7 erőteljes fogadtatása. Az adatok szerint az egész világon az asztali gépek 40 százalékán már ez az operációs rendszer fut. 

Az online szolgáltatások bevétele pedig az egy évvel ezelőtti eredményhez képest 6 százalékkal, 707 millió dollárra javult.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!