4p

Az utóbbi idők csúcsértékű adócsalását leplezték le a múlt héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói; a költségvetés kára egymilliárd forint, ez az elkövetők vagyonának lefoglalásával teljes egészében megtérült - mondta Sárközi Alexandra, a NAV szóvivője a hivatal csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint a szövevényes áfamanipulációt egy ukrán-magyar bűnszervezet sertésfelvásárlás és húsforgalmazás közben követte el fiktív számlákkal és hamis fuvarlevelekkel.

A sertések Hollandiából, uniós ügylet során áfamentes áron érkeztek Magyarországra, és két közbülső álvevőn keresztül kerültek a tényleges megrendelőhöz. A többlépcsős beszerzés az uniós származást leplezte, fiktív számlákkal pedig azt a látszatot keltették, hogy az állatok magyar eladótól valók. Ezeknek a számláknak az áfatartalmát  a cég - jogosulatlanul - visszaigényelte az adóhatóságtól.

A sertések feldolgozása után hűtött, illetve fagyasztott hústermékekkel folytatódott a feketekereskedelem. Hamis fuvarlevelekkel igazolták, hogy a húst uniós piacokra szállították, ott értékesítették. Ez ugyanis azt a látszatot keltette, hogy az eladáskor nem folyt be áfa, amit be kellett volna vallani és befizetni az adóhatóságnak.

Ezzel tehát a beszerzéskor és az eladáskor is csaltak az áfával. Így az elmúlt nyolc hónap leforgása alatt egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek. A jogosulatlanul visszaigényelt pénzt tisztára akarták mosni, ezért más gazdasági tevékenységbe forgatták, így próbálták leplezni a vagyon eredetét. A csalók fényűzően éltek,  luxusautókat, aranyat, értékes ingatlanokat vásároltak.

A nyomozóknak az tűnt fel, hogy a cégek nyomott áron, akár a tőzsdei ár alatt vették az árut, és semmilyen hasznot nem realizáltak.

Száz pénzügyi nyomozó, illetve adóellenőr dolgozott azon, hogy a bűnszervezetet minél gyorsabban leleplezzék, és így esély legyen az okozott kár megtérülésére. A gyors akció eredményeként 26 helyen tartottak házkutatást, és több mint másfél milliárd forintot érő vagyont, drágaköveket, ékszereket, bankszámlán tartott pénzt foglaltak le. A pénzügyi nyomozók négy embert vettek őrizetbe, ők jelenleg lakhelyelhagyási tilalom alatt állnak, különösen jelentős értékre, áfa-visszaigényléssel elkövetett csalás miatt folyik eljárás ellenük.

Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese azt mondta: a hivatal ismeri az ilyen típusú bűncselekmények receptjeit, képesek felderíteni ezeket, céljuk, hogy az elkövetésből származó pénzt minél hamarabb visszaforgathassák a költségvetésbe.

Mint mondta, a NAV igazgatási és bűnügyi egységei kettős kockázatelemzést folytatnak. Ezek az eljárások párhuzamosan is folyhatnak, ami azt jelenti, hogy ezek a cselekmények nemcsak adó- és vámigazgatási, hanem büntetőjogi úton is szankcionálva lesznek. Hozzátette: előfordulhat, hogy az ügyek hosszadalmas feltárása miatt a bíróság csak évek múlva hoz ítéletet ezekben az ügyekben.

Azt is elmondta: ilyen bűncselekményeket nemcsak mezőgazdasági termékekkel kapcsolatban követnek el. Ezzel jelentős versenyhátrányt okoznak a fehéren működő gazdasági társaságoknak, hiszen olyan árelőnyt érnek el, amely különösen hátrányosan érinti a tisztességesen működőket. Sors László a bűncselekmények élelmiszer-biztonsági vetületére is felhívta a figyelmet.

Dávida Marianna, a NAV adószakmai ellenőrzési főosztályának vezetője utalt rá, hogy ez a módszer a gabonavertikumra is jellemző. Arra kéri a termelőket - akiket szintén megbüntethetnek egy ilyen adásvétel miatt -, hogy üzletkötéskor gondosabban járjanak el, és nézzenek utána, hogy a szerződő partnernek van-e adószáma. Ezt megtehetik a NAV honlapján. A rendszer azt is jegyzi, hogy az üzletfelet valóban ellenőrizték-e.

Sors László közölte azt is, hogy a NAV-nál jelenleg 7500 ügy van folyamatban, ebből 2500 az áfával kapcsolatos csalás, illetve adócsalás. A NAV megalakulása óta megindított büntetőeljárások száma is drasztikusan emelkedett, ezekben az elkövetési érték 170 milliárd forint, ebből összesen kilencmilliárdot sikerült lefoglalni.

Hozzátette: több jogszabály-módosítási javaslatuk is van, látják, hogy mely jogszabályi kiskapuk teszik lehetővé ezeket a bűncselekményeket. Mint mondta, a NAV nem először javasolja, hogy tegyék kontrolláltabbá a cégalapítást. Szerinte - más uniós országok gyakorlatát követve - be lehetne vezetni egy preregisztrációs eljárást, és előzetes kontrollt kellene végezni azoknál, akik céget akarnak alapítani.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!